Iohannis: a háború végét illetően továbbra is fennáll a bizonytalanság

Fontos, hogy Európa a nehézségek ellenére is egységes maradjon, és továbbra is segítséget nyújtson Ukrajnának - üzente Klaus Iohannis államfő pénteken.
Az Ukrajna lerohanásának második évfordulója alkalmából a bukaresti Északi pályaudvaron tartott eseményre írt üzenetében Iohannis felidézte, hogy az elmúlt két év elképzelhetetlen szenvedéseket okozott millióknak, akik szeretteiket veszítették el, vagy el kellett hagyniuk otthonukat, hazájukat, családtagjaikat. A Cătălina Galer államtanácsos által felolvasott elnöki üzenet rámutat, hogy a rendezvény helyszíne - a fővárosi Északi pályaudvar - „erős érzelmi töltéssel bír”, mivel „a biztonság és a remény szimbóluma azok számára, akiknek el kellett hagyniuk hazájukat és megszokott életüket”.

Klaus Iohannis: két év alatt pusztító eseményeknek voltunk tanúi Fotó: Agerpres

Iohannis emlékeztetett, hogy Románia a konfliktus kezdetétől kiállt szomszédja mellett, a romániai lakosság pedig bámulatra méltó szolidaritásról és nagylelkűségről tett tanúbizonyságot. Klaus Iohannis köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a menekültügyi intézkedések gyakorlatba ültetésében. „Az az empátia, tolerancia és önzetlenség, amelyet tanúsítottak és tanúsítanak, elismerésre és csodálatra méltó" - tette hozzá.

„Fontos, hogy Európa a nehézségek ellenére is egységes maradjon, és hogy továbbra is segítséget nyújtson Ukrajnának ebben a kritikus időszakban, mert csak így lehet megvédeni és garantálni a demokráciát, az értékeket, a szabadságot és a biztonságot. Tekintettel a szomszédos országban kialakult rendkívül bonyolult helyzetre, a háború végét illetően továbbra is fennáll a bizonytalanság. A két év alatt pusztító eseményeknek voltunk tanúi: bombázások, tönkretett családok, barbár módon legyilkolt civilek. És éppen az Oroszországi Föderáció által elkövetett borzalmak képei kényszerítenek bennünket arra, hogy továbbra is szilárdan elkötelezzük magunkat Ukrajna feltétel nélküli támogatása mellett, ameddig csak szükséges” - idézte az Agerpres Klaus Iohannis üzenetét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?