Ilie Bolojan: nem zárható ki az államfő tisztségből való felfüggesztése

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint nem zárható ki, hogy a jelenlegi politikai helyzetben az államfő tisztségből való felfüggesztésének kérdése is napirendre kerüljön – adja hírül az Agerpres.

A kormányfő a Rock FM-nek adott interjúban beszélt erről, ahol azt kérdezték, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a válsághelyzetben az államfő is célponttá váljon.

Ilie Bolojan miniszterelnök | Fotó: A PNL Facebook oldala

Ilie Bolojan úgy fogalmazott: bár biztosat nem lehet állítani, az elmúlt évek történései és a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelenlegi vezetésének ismeretében nem tartja kizártnak ezt a lehetőséget. „Én nem bíznék a Szociáldemokrata Pártban” – jelentette ki.

A miniszterelnök emlékeztetett: Sorin Grindeanu PSD-elnök korábban Brüsszelben azt mondta, nem fognak együttműködni az AUR-ral, a jelenlegi politikai fejlemények azonban – szerinte – ennek ellentmondanak. „Ami most történik, teljesen érvényteleníti azt a nyilatkozatot” – fogalmazott, hozzátéve, hogy számos hasonló példát lehetne még felsorolni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?