Idén a bihari szórványba is elér a Debreceni Virágkarnevál
A magyar államalapítás, augusztus 20. ünnepéhez kapcsolódva idén is megrendezik a Virágkaravánt Bihar megyében, amikor a híres Debreceni Virágkarnevál néhány kocsija átjön a határon és Nagyváradon is megáll, illetve a megye egy-egy térséget is bejárja. Ebben az esztendőben a dél-bihari szórványba látogatnak a virágkompozíciókba öltöztetett kocsik, a végállomás Nagyszalonta lesz. A szervezők szerdán sajtótájékoztatón számoltak be a programról.
Szép hagyomány alakult ki abból a több mint húsz évvel ezelőtt megfogalmazódott kezdeményezésből, amely Debrecen és Nagyvárad önkormányzatának együttműködésében öltött testet. Annak idején, még Románia EU-csatlakozása előtt ugyanis Nyitott Ablak Európára elnevezéssel jött létre az a rendezvény, melynek keretében a méltán híres augusztus 20-i Debreceni Virágkarnevál néhány virágkocsiját másnap, rendszerint augusztus 21-én áthozták a Bihar megyei megyeszékhelyre is, és felvonulással, zenés-táncos kísérettel vitték végig a városon.

Ebből nőtte ki magát aztán megyei virágkaraván, amikor a szervezők – belépve közéjük az akkor még RMDSZ-es magyar vezetésű Bihar Megyei Tanács is – úgy határoztak, hogy kibővítik a programot és karavánként a virágkocsikat elindítják a megye különböző vidékeire. Azért döntöttek így, mert egyértelmű igény fogalmazódott meg a vidékiek részéről, ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy nagyon sokan nem tudnak beutazni Nagyváradra az ott megszervezett programokra.
Az első megyei karavánt 2018-ban tartották meg az Érmelléken, aztán a következő években a virágkocsik sorra bejárták a Berettyó-völgyének és a Hegyköznek számos települését is. A szerdai nagyváradi sajtótájékoztatón elhangzott, ebben az esztendőben a dél-bihari szórványmagyarság kerül a középpontba, a díszes menet végállomása pedig ezúttal Nagyszalonta lesz.
Borsi Imre Lóránt, a megyei szervezési feladatokat ellátó Partium Alapítvány elnöke tudatta, a virágkocsik Debrecenből augusztus 21-én érkeznek Nagyváradra, ahol estig a főtéren lehet majd megcsodálni az alkotásokat, aztán ugyanaznap este a Nagyváradhoz közeli Köröstarjánba vontatják azokat, ott töltik az éjszakát. Ez lesz tulajdonképpen az első állomása a megyei virágkaravánnak, melynek négy fő eleme lesz: a debreceni programról Biharba érkezik a magyar koronát és a jogart megformázó virágkompozíció, továbbá Nagyvárad és Debrecen közös kocsija, illetve a Magyar Posta és a Richter Gedeon Zrt. virágkocsija is.

Reickli Ferenc köröstarjáni RMDSZ-elnök hozzátette, ilyen jelentős magyar rendezvény még nem volt a településükön. Külön öröm számukra az, hogy ilyenkor a helyi magyaroknak is lehetőségük van a találkozásra, a beszélgetésre, s hogy társszervezőként hozzájárulhatnak a szervezéshez. A helyi program 21-én 18 órakor kezdődik Tarjánban, és amikor 20 óra környékén megérkeznek majd a virágkocsik, lesz egy meglepetéskoncert is.
Borsi Imre Lóránt közölte továbbá a virágkaraván részletes menetrendjét is. A felvonulás érinti a román–magyar határ menti magyarlakta településeket, Oláhszentmiklóst és Cséffát, majd elkanyarodik Mezőbikács felé, tovább halad Jánosdára és Tenkegörbedre, majd Tenkén lesz egy hosszabb megálló. Innen Bélfenyérre mennek tovább, a következő állomás pedig Árpád lesz, innen Erdőgyarak érintésével érkeznek majd be a dél-bihari hajdúvárosba.
Török László, Nagyszalonta polgármestere közölte, a helyi szervezést az Arany János Művelődési Egyesület vállalta, és a rendezvény helyszínén, a Kossuth-szobor mellett a nemrég példásan felújított Székely László parkban egy olyan multikulturális programmal készülnek, amellyel az a céljuk, hogy minél több embernek megmutathassák, mit is jelent az a kultúra, amit mi hordozunk. Megtudtuk, lesznek népi programok, néptánc, de a helyi fellépők segítségével a mai világ is megelevenedik majd.

Elhangzott, az aprólékos szervezés több szervezet együttműködése révén valósulhat meg. Borsi Imre Loránt közölte, a már említett Partium Alapítvány és az Arany János Művelődési Egyesület mellett a megyei RMDSZ és annak helyi szervezetei is kiveszik a részüket a munkából, illetve külön köszönet illeti az a szalárdi csapatot, amely évről évre vállalja, hogy négykerék-meghajtású terepjárókkal vontatják a virágkocsikat.
Hozzátette, „a virágkaravánnak különleges hangulata van, érdemes ugyanis megnézni az emberek arcát a falvakban, ahol végigvonulunk, sokszor könnyes szemeket, meghatódottságot fedezünk fel. Ezeknek az embereknek ezekben a kis falvakban nagyon sokat jelent, hogy náluk is elhaladunk, mert lehet, a tévében előző nap látták a virágkocsikat, de így saját maguk, méghozzá a saját településükön vagy a házuk előtt elhaladva is megcsodálhatják ezeket”.
CSAK SAJÁT