Huszonhat bűncselekményt tárt fel a rendőrség a Dunán
A román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciója során 26 bűncselekményt tártak fel, amelyekkel összefüggésben 22 személy ellen indult vizsgálat – írja az Agerpres.
A rendőrség szombati tájékoztatása szerint az augusztus 24. és 30. között a határrendészettel és a környezetőrséggel közösen lebonyolított művelet célja a dunai hajózás biztonságának növelése, a folyó ökoszisztémájának védelme, valamint az adócsalás, az orvhalászat és az illegális migráció elleni fellépés volt.

A hatóságok 147 ellenőrző akció során 1043 személyt, 17 vállalkozást, 432 halászati engedélyt és 143 vízi járművet ellenőriztek.
A feltárt bűncselekmények közül 15 a halászatra és a vízi élővilág védelmére, nyolc pedig a vízi közlekedésre vonatkozó jogszabályok megsértésével függött össze.
Összesen 112 szabálysértési bírságot szabtak ki, mintegy 31 900 lej értékben, illetve lefoglaltak két csónakot, két csónakmotort és öt halászeszközt is.
CSAK SAJÁT