Hoppon maradt Grindeanu, hiába várta Mureșant

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Grindeanu a parlamentben elmondta, hogy a nap első felében a képviselőházi irodájában, később a párt székházában várta Mureșant, és arra is számított, hogy legalább elektronikus úton megkapja tőle a készülő kormányprogram vázlatát. Ez azonban szerinte nem történt meg, írja az Agerpres.

Számunkra most már nyilvánvaló, hogy Siegfried Mureșan nem akar miniszterelnök lenni” - jelentette ki a PSD elnöke. Hozzátette: ilyen körülmények között a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a szociáldemokraták szavazataira.

Grindeanu elmondta, hogy kész lett volna érdemben tárgyalni a kormányprogramról és megoldásokat keresni. Mureșan részéről eddig azonban nem látott más politikai programot, mint a PSD bírálatát.Sorin Grindeanu | Fotó: Facebook/Sorin Grindeanu

A PSD elnöke ezért kijelentette: a kialakult patthelyzetben a kormányalakítási folyamat lerövidítését tartaná célszerűnek, és azt javasolja Mureșannak, hogy adja vissza megbízását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?