Hét sérültet szállítottak kórházba, miután egy autó szántóföldre borult
Hét embert szállítottak szerda reggel a Buzău Megyei Sürgősségi Kórházba (SJU) különféle sérülésekkel, miután közúti baleset történt a DJ 203C jelzésű úton, Ulmeni és Movila Banului települések között.
Egy személygépkocsi vezetője elveszítette uralmát a jármű felett, letért az útról, majd a szántóföldön felborult – idézi a Buzău Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) tájékoztatását a News.ro.
„Az elsődleges adatok alapján egy 30 éves sofőr elveszítette uralmát a gépjármű felett, és lesodródott az úttestről. A balesetben a járművezető, valamint hat utas – 18 és 34 év közöttiek és helybeli lakosok – megsérült” – közölte a Buzău Megyei Rendőrség.
A sérülteket a mentőszolgálat munkatársai vették át és szállították kórházba.
„Az első orvosi értékelések szerint az áldozatok többszörös sérüléseket szenvedtek, jelenleg stabil állapotban, eszméletüknél vannak, együttműködőek, az orvosi vizsgálatok még zajlanak” – tájékoztatott a kórház.
A rendőrség büntetőeljárást indított, és folytatja a vizsgálatot a baleset pontos körülményeinek tisztázása érdekében.
CSAK SAJÁT