Hatéves kerékpározó kislányt gázolt halálra egy kisteherautó – A sofőr elmenekült

Halálos kimenetelű közúti baleset történt péntek délelőtt Alsóvisón. Egy kisteherautó elütött egy 6 éves kerékpározó kislányt, a gépjármű vezetője pedig elhagyta a baleset helyszínét.

A Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint pénteken, reggel 9 óra 35 perc körül a 4-es számú Leordina Vidéki Rendőrőrs munkatársait a 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Alsóvisó területén halálos gázolás történt.

Tragédia | Illusztráció: Pexels
Az elsődleges vizsgálatok alapján a hatóságok megállapították, hogy egy 52 éves férfi egy kisteherautót vezetett, amikor elütött egy vele azonos irányban haladó, 6 éves kislányt, aki biciklivel közlekedett az úttesten.

„Sajnos a helyszínre érkező orvosi stáb már csak a 6 éves kiskorú halálát tudta megállapítani. A járművezetőt alkoholtesztnek vetették alá, amely negatív eredményt mutatott” – idézi a rendőrségi közleményt a News.ro.

A sofőr a gázolást követően a hatóságok engedélye nélkül elhagyta a helyszínt, így a baleset okozása mellett cserbenhagyással is gyanúsítható.
A rendőrség folytatja a nyomozást az ügyben, hogy pontosan tisztázzák a tragikus közúti baleset körülményeit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?

banner_DEAgN7Pb_300x600.png