FRISSÍTVE – Kilenc megyében tarolt a vihar vasárnap: kidőlt fák, áradás, megrongálódott autók (VIDEÓ)

Hat megye 14 településén okozott károkat vasárnap a pusztító szélsőséges időjárás – tájékoztatott a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU)  a vasárnapi adatok alapján. Frissítés: Hétfő reggel már összesen kilenc megyét érintő károkról számolt be a katasztrófavédelmi felügyelőség. 

A katonai tűzoltókat Fehér, Arad, Hunyad, Botoşani, Suceava és Vâlcea megyei településekre riasztották, ahol a víz utcákat és házakat öntött el, a szél fákat és villanyoszlopokat döntött ki.

A vihar mindent vitt, amit mozdítani tudott. | Fotók forrása: IGSU/Facebook

A hat megyében a tűzoltók egy házból, két udvarból és egy utcából szivattyúzták ki a vizet, két épületről eltávolították a szél által kilazított építőelemeket. A szél nyolc fát és öt villanyoszlopot döntött ki, két jármű megrongálódott.



A Suceava megyei Broşteni faluban a katasztrófavédelmi erők két személyt mentettek ki az áradásból, Dârmoxa településen pedig egyet, miután két patak (a Beszterce folyó két mellékvize) a felhőszakadások nyomán kiöntött.

Házakat, udvarokat árasztott el a víz.

Broşteni környékén a 17B jelzésű országutat is lezárták vasárnap egy időre, mert a víz és a hordalék elöntötte egy szakaszon az úttestet – számolt be az IGSU.

Frissítés: Vasárnap reggeltől hétfő reggel 7 óráig kilenc megye összesen 25 településén okozott károkat a rossz idő. A katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) hétfő reggeli tájékoztatása szerint, Arad, Argeş, Botoşani, Fehér, Hargita, Hunyad, Neamţ, Suceava és Vâlcea megyében volt szükség a katonai tűzoltók közbelépésére.

A tűzoltóknak két házból, négy udvarból, egy pincéből, hét melléképületből és három utcáról kellett kiszivattyúzniuk a vizet. A viharos szél 25 fát és 5 villanyoszlopot döntött ki, és 3 épületről repített le különböző elemeket. Az incidensekben két személygépkocsi rongálódott meg.

Suceava és Neamţ megyében jelentős árvizek voltak, miután előbbiben a Beszterce folyó két mellékvize, a Dârmoxa és a Neagra patak, utóbbiban maga a folyó kiöntött. Nagy számú háztartást érintett az árvíz, a mentés és a kárfelszámolás még folyamatban van – tájékoztatott az IGSU.



A Suceava megyei Neagra településen egy ember belefulladt a megáradt Neagra patakba, Broşteni településen négy személyt a katonai tűzoltók mentettek ki az ár útjából, 16 további személynek sikerült korábban elmenekülniük. A házaikat elhagyó személyek rokonoknál, vagy a helyi hatóságok által rendelkezésre bocsátott kultúrotthonban kaptak ideiglenes menedéket.

A Găineşti és Slatina közötti 209A jelzésű megyei utat az úttestre zúduló víz és hordalékanyag elzárta, a katasztrófavédelmi erők dolgoznak az út szabaddá tételén.

Súlyosan sújtotta az árvíz a Neamţ megyei Farcaşa, Borca és Poiana Teiului települést is; ezekből összesen 890 személyt evakuáltak a hatóságok megelőző jelleggel. Hétfő délelőtt még folyamatban van a kárfelszámolás – közölte még az IGSU.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?