Hargita megye minden településén 1,5 ezrelék alatti a fertőzöttségi ráta

Hargita megye mind a 67 közigazgatási egységében 1,5 ezrelék alatt van a fertőzöttségi ráta az elmúlt két hétben jegyzett új koronavírus-fertőzéses esetek száma alapján – közölte a prefektusi hivatal.

A megyei vészhelyzeti bizottság döntése értelmében a megye teljes területén ennek a fertőzöttségi aránynak megfelelő korlátozások lesznek érvényben: a mozik, színházak és más kulturális intézmények, éttermek, kávézók és egyéb vendéglátóegységek legtöbb ötven százalékos kihasználtsággal működhetnek.

Adrian Pănescu, a prefektusi hivatal szóvivője az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy Hargita megyében 22 olyan település van, ahol az elmúlt 14 napban egyetlen új fertőzést sem regisztráltak. A megyében egyébként december 12-én csökkent 1 ezrelék alá a fertőzési ráta, ezzel országosan az első helyen szerepelt. A megyeszintű legmagasabb fertőzöttségi arányt, 3,3 ezreléket tavaly október 25-én jegyezték, azóta folyamatosan csökken a mutató.  

A prefektusi hivatal által közölt adatok szerint az elmúlt 24 órában 27 új koronavírusos esetet mutattak ki a megyében, ahol a jelenlegi fertőzési ráta 0,63 ezrelék.

(Címlapkép: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?