Hargita megye: az őszi kalászosok jól teljesítettek az idén

Eredményes évet tudhatnak maguk mögött a Hargita megyei gabonatermelők: az őszi kalászosok – elsősorban az őszi búza, árpa és rozs – átlaghozama 4,8 tonna volt hektáronként, ami meghaladta a tavalyi szintet. „Bizonyos gazdaságokban, ahol megfelelő technológiát alkalmaztak, a 7 tonnát is elértük” – mondta Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.

Hargita megyében az idén mintegy 14 ezer hektáron termesztettek őszi búzát, és bár a hozam zónánként eltért, összességében a kalászosoknál jobb év volt az idei, mint a tavalyi, viszont a tavaszi gabonák továbbra sem bizonyultak gazdaságosnak a térségben, így ezek vetésterülete évről évre csökken – tudtuk meg a szakembertől.

Jó év volt a gabonatermesztőknek | Fotó: Pexels

A kukoricatermesztés terén vegyes eredmények születtek: a silókukorica átlagtermése hektáronként 30 tonna volt, az elmúlt évek 50 tonna körüli átlaga helyett, míg a szemes kukoricáé körülbelül 4500 kilogramm. A csapadékhiány hatása itt is érződött. Hargita megyében közel 5 ezer hektáron vetettek kukoricát, ebből mintegy 3 ezer hektár a siló, és 2 ezer hektár a szemes kukorica, amit elsősorban a megye nyugati részén, a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr környéki területeken termesztenek.

Romfeld Zsolt meglátása szerint Hargita megye növénytermesztési adottságai korlátozottak, ugyanakkor a növénytermesztés és az állattenyésztés kombinációja stabil gazdálkodási modellt jelenthet: „nem vagyunk az ország csúcstermelői, de a vegyes gazdaságokban van az erő, van potenciál, amire lehetne hosszú távon fenntartható és jövedelmező mezőgazdaságot építeni.”

Az idei őszi kalászosok vetése már csaknem teljesen befejeződött, mintegy 14 500 hektáron.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?