Halálosan megfenyegettek, elraboltak és kiraboltak egy férfit, hogy megfizesse a közúti balesetben okozott kárt
A támadót letartóztatták, a 45 éves férfit jogtalan szabadságelvonással, rablással és zsarolással gyanúsítják.
A brassói rendőrök büntetőeljárást folytatnak egy férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy elrabolt, kirabolt, halállal és felgyújtással fenyegetett meg egy sofőrt, aki egy korábbi közúti balesetben megrongálta az autóját. Egy hónapon keresztül különböző pénzösszegeket követelt az áldozattól, végül elrabolta, és elvitte az autóját. A férfit, akit azzal vádolnak, hogy pénzt akart kicsikarni a közúti baleset nyomán, előzetes letartóztatásba helyezték.
A sértett azért fordult a rendőrséghez, mert egy hónapon keresztül közvetlenül vagy közvetítőkön keresztül fenyegették, különböző pénzösszegeket követelve, miután korábban egy anyagi kárról járó közúti baleset egyik résztvevője volt. Erőszakkal, halállal, a háza felgyújtásával fenyegették meg, végül egy éjszaka csapdába ejtették, elvették a kocsikulcsát, majd az autót is elvitték, tájékoztat szombaton a Brassó megyei rendőrség.
Pénteken a gyanúsítottnál házkutatást tartottak, több bizonyítékot lefoglaltak. Ezt követően letartóztatták, majd a bíróság 30 napos előzetes letartóztatási parancsot adott ki a nevére.
CSAK SAJÁT