banner_hrNpqgCf_segitsparajdon_970x250.gif
banner_G9ZJSA6n_segitsparajdon_728x90.gif
banner_XlrrvDGH_segitsparajdon_300x250.gif

Halálos baleset: a sofőr rosszul lett a volánnál, felborult az autó

Életét veszítette egy 57 éves férfi hétfőn Brassó megyében, a megyeszékhely elkerülőútján, miután felborult autójával. A jelek szerint az áldozat rosszul lett vezetés közben, ezért történt a baleset.

A Brassó Megyei Rendőrség közleménye szerint a férfinak „egészségi problémája” adódott vezetés közben, emiatt elveszítette uralmát a járműve felett, és lesodródott az úttestről. A helyszínre érkező mentősök hiába küzdöttek az életéért, már nem tudták megmenteni, annyira súlyos sérüléseket szerzett. A tájékoztatásban hozzátették, hogy a halálának pontos okát később tudják megállapítani.

A baleset miatt az említett útszakaszon egy sávra korlátozták a forgalmat, illetve kerülő lehetőséget javasoltak a sofőröknek Szászhermány felé.

A robogós is a helyszínen életét veszítette | Fotó: Info Trafic 24/Facebook

Amint a rendőrségi közleményben írták, ez a második halálos kimenetelű baleset volt hétfőn, néhány órával korábban ugyanis a 73-as országúton, Keresztényfalva és Brassó között egy robogós veszítette életét, akit egy autó gázolt el. Az áldozat a helyszínen életét veszítette. A baleset pontos körülményeit ezután állapítják meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?