Halálos baleset Maros megyében: egy 19 éves fiatal vesztette életét

Egy 19 éves fiatal vesztette életét keddre virradóan a 153B jelzésű megyei úton, Marossárpatak (Glodeni) és Póka (Păingeni) között. A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint eddig ismeretlen okok miatt a fiatal autójával lesodródott az útról és egy fának csapódott.

A redőrség beszámolója szerint a balesetet kedden, hajnali fél kettő körül jelentették. Az első vizsgálatok alapján a Marosszentanna községből származó 19 éves fiatal Marossárpatak felől Póka irányába haladt. Egy jobbkanyarban – eddig tisztázatlan körülmények között – áttért a másik sávra, majd egy útszéli fának csapódott.

Halálos baleset történt Maros megyében. | Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét, a fiatal a baleset következtében életét vesztette. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot – írják a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?