FRISSÍTVE: Halálos baleset Krassó-Szörény megyében – Három személy életét vesztette
Három személy meghalt, egy pedig megsérült vasárnap a 6-os országúton, a Krassó-Szörény megyei Somfa (Cornea) közelében történt közúti balesetben – közölte a Krassó-Szörény Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU). FRISSÍTÉS: Egy család három tagja vesztette életét köztük két kiskorú. A teherautó sofőrje áttért a másik sávra és telibe találta a szabályosan kölekedő haszonjárművet.
A tájékoztatás szerint a Somfa és Domásnya (Domașnea) közötti útszakaszon egy teherautó és egy haszongépjármű ütközött össze. A baleset következtében a gépjármű három utasa életét vesztette, míg a teherautó sofőrje megsérült.

A helyszínre a mentőszolgálat két egysége mellett a karánsebesi és a herkulesfürdői tűzoltók vonultak ki műszaki mentő járművekkel, valamint egy SMURD-mentőegység is érkezett. Mentőhelikoptert is riasztottak.

A Krassó-Szörény megyei rendőrség tájékoztatására hivatkozva az Agerpres közölte, a baleset 14:53 körül történt a 406-os kilométerszelvénynél, Somfa Karánsebes felőli kijáratánál. Feltételezések szerint a teherautó vezetője áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött a haszongépjárművel. Utóbbi sofőrje és a két gyermek a helyszínen életét vesztette, a 50 éves kamionsofőr könnyebben megsérült.
A baleset miatt a forgalmat teljesen lezárták. A rendőrség vizsgálja a tragédia pontos okait és körülményeit.
CSAK SAJÁT