Gyújtogatás miatt vált a lángok martalékává egy csűr és szinte minden, ami benne volt

Egy csűr és  két melléképülete is a lángok martalékává vált kedden délután a Bihar megyei Bondoraszó (Budureasa) településen, közölte a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség. A szakértők szerint a tüzet gyújtogatás okozta.

Hatalmas tűz pusztított egy bondoraszói gazdaságban kedden délután. A riasztáskor jelentették, hogy több épület is lángokban áll, a helyszínre a helybéli önkéntes tűzoltóegylet mellett kiérkeztek a belényesi hivatásos tűzoltók is.

Ekkor a tűz már javában terjedt: égett a lakóház mögötti mintegy száz négyzetméteres csűr, ahol a jelek szerint a tűz keletkezett, valamint további két melléképület, és fennállt a veszélye annak, hogy a közeli lakóházakra és ezek melléképületeire is átterjednek a lángok.

Fotó: Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség

Összesen tizenhat tűzoltónak több mint három óra alatt sikerült megfékeznie a tüzet és annak átterjedését a lakóingatlanokra – közölte a katasztrófavédelem. Az oltást nehezítette, hogy a tűz nagy területen égett, valamint a csűrben sok gyúlékony anyagot, faanyagot és tűzifát, szénabálákat és két tonna gabonát is tároltak. Amikor ezek meggyulladtak, rendkívül magas hőmérséklet keletkezett és sűrű füst borította be a környéket.

A tűzben teljesen leégett a csűr, hamuvá váltak és a benne tárolt szerszámok, a faanyag, a gabona és a széna, valamint két kisebb melléképülete. A tűzoltóknak azonban sikerült megmenteniük a lakóházakat, egy traktort és két kisebb erőgépet, öt láncfűrészt, továbbá tíz nyulat és tizenkét szárnyas jószágot.

A katasztrófavédelmi értesítőben olvasható, a szakértők előzetes jelentése alapján a tüzet szándékos gyújtogatás okozta. Az ügyben a rendőrség indított nyomozást, hogy kiderítse, ki volt az elkövető.

Kapcsolódók

Kimaradt?