Gyanú: a fogorvosi kamara szabályozza a díjszabást és tiltja a pácienseknek nyújtott árkedvezményt

A Versenytanács hétfőn vizsgálatot indított a Romániai Fogorvosi Kamara ellen, mert felmerül a gyanú, hogy megsértették a versenyjogi előírásokat.

A vizsgálat részeként helyszíni ellenőrzéseket végeztek a Romániai Fogorvosi Kamara székhelyén, valamint a Iași-i kirendeltségnél is, derül ki az intézmény közleményéből.
A versenyhatóság birtokába olyan információk jutottak, hogy a szakmai szervezet minimális díjakat állapított meg a tagjai által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozóan, idézi a közleményt a G4Media.

Továbbá, a Versenytanács gyanúja szerint a kamarán keresztül korlátozásokat vezettek be a fogorvosi rendelők közötti munkaerő-toborzásra azzal a céllal, hogy felosszák a szakterületen tevékenykedő munkaerőpiacot, valamint meghatározzanak egy minimális fizetési szintet.A szakmai szervezet minimális díjakat állapított meg a tagjai által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozóan | Illusztráció: PixabayEzt a gyakorlatot „no-poach”-nak nevezik, amely során tesznek ajánlatot és nem alkalmaznak olyan szakembereket, akik valamely konkurens fogorvosi rendelőnél dolgoznak, vagy korábban ott tevékenykedtek. Ez a gyakorlat tulajdonképpen megszünteti a valódi versenyt a munkaerőért, csökkentve ezzel az alkalmazottak mobilitását, sőt, „fogságban” tartva őket. Az ilyen megállapodások következménye a szóban forgó szakterületeken a bérek mesterségesen alacsony szinten tartása.

Emellett vannak arra utaló jelek is, hogy a Romániai Fogorvosi Kamara korlátozásokat vezetett be a fogorvosi rendelők számára a kedvezmények vagy egyéb anyagi előnyök nyújtására vonatkozóan, amelyek célja a páciensek vonzása vagy megtartása lett volna.

A versenytörvény tiltja a vállalatok, egyesületek közötti bármilyen megállapodást, illetve az összehangolt gyakorlatokat, amelyek akadályozzák, korlátozzák vagy torzítják a romániai piacon a versenyt az árak meghatározása vagy bármely más kereskedelmi feltétel révén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?