Grindeanu ismét felszólította Mureşant, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását
Sorin Grindeanu szerint „rendkívül csekély” az esélye annak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciói megszavazzák a parlamentben Siegfried Mureşan kijelölt miniszterelnök kormányát, miután szerinte továbbra sem kapták meg a kormányprogramot.
A PSD elnöke csütörtökön a parlamentben újságíróknak elmondta, hogy szerdán már nem beszélt telefonon Mureşannal, miután hiába várta őt pártja székházában. Hozzátette, hogy a következő napokban nem lesz Bukarestben, de párttársai készek egyeztetni, ha valódi kormányprogramról folyik a tárgyalás – írta az Agerpres. Grindeanu szerint a Mureşan által szerda este elküldött dokumentum nem nevezhető kormányprogramnak. Kifogásolta azt is, hogy a kijelölt miniszterelnök szerinte nem megfelelően viszonyul ahhoz a párthoz, amelynek szavazataira szüksége lenne.

Arra a kérdésre, hogy a PSD megszavazhatja-e jövő héten a Mureşan-kormányt, Grindeanu azt válaszolta: jelenleg nem lát erre reális esélyt, vagy az „rendkívül csekély”. Megismételte korábbi állítását is, miszerint Mureşan valójában nem akar miniszterelnök lenni, csupán a saját politikai pozícióit próbálja erősíteni. Grindeanu ismét felszólította Mureşant, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
CSAK SAJÁT