Georgescu: Ha Ceauşescu rendelkezett volna alkotmánybírósággal, ma demokratikusan megválasztott elnök lenne

Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését – írja az Agerpres.

A volt elnökjelölt a bukaresti ítélőtáblán jelent meg annak az ügyének az előkészítő tárgyalásán, amelyben Horaţiu Potra zsoldoscsoportjának tagjaival együtt az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlettel vádolják.

Kéri a CSAT-ülés titkosításának feloldását. | Fotó: Georgescu Facebook oldala

A tárgyalás után Georgescu a sajtónak elmondta, hogy az ellene indított eljárások „kitalált ügyek”, és azt állította, hogy a jelenlegi politikai osztály fél a néptől és a demokráciától. Szerinte az állami intézményeket arra használja a hatalom, hogy elhallgattassa a politikai ellenfeleit.

A volt államfőjelölt a „négymillió szavazójának nevében” ismét sürgette elnökválasztás érvénytelenítését megelőző CSAT-ülés és informális alkotmánybírósági ülés titkosításának feloldását, mert a választások érvénytelenítésének körülményeit tisztázni kell. Hozzátette: ha Nicolae Ceauşescu rendelkezett volna alkotmánybírósággal, „ma valószínűleg demokratikusan megválasztott elnök lenne”.

A bukaresti ítélőtábla március 9-én dönt a védelem által benyújtott kifogásokról és kérelmekről. Georgescu ügyvédei azt kérik, hogy a vádiratot utalják vissza a legfőbb ügyészséghez.

Az ügyészek szerint Horaţiu Potra és zsoldoscsapata a múlt év végi elnökválasztás érvénytelenítése után megpróbált beszivárogni az utcai tüntetésekbe, hogy káoszt teremtsen. A tervet Călin Georgescu és közeli ismerősei dolgozták ki közvetlenül az elnökválasztás érvénytelenítése után a ciolpani-i farmon szervezett titkos találkozón – állítja a vádhatóság.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?