banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Füstölőpálcikával leplezett drogfogyasztás az osztályteremben

Kábítószert fogyasztanak az iskolai tantermekben a diákok, az egyik bukaresti iskolában füstölőpálcikával próbálták leplezni a kannabisz illatát. Erről Ramona Dabija, az Országos Drogellenes Ügynökség (ANA) vezetője beszélt a parlementi képviselők oktatásügyi szakbizottságának vitáján.

Fotó: Pixabay

„Azért gyújtják meg, mert jön a hölgy az ANA-tól, nem pedig mert az iskola tanára megérezheti a kannabiszt” – mondta. Hozzátette: emellett riasztó, hogy az országban a gyermekek több esetben a gyógyszerfogyasztást viszik túlzásba. „És most nemcsak az olyan receptre kapható gyógyszerekre gondolok, mint a Medúza-ügy kapcsán emlegetett Xanax, hanem a hétköznapi, vény nélkül kapható és minden háztartásban megtalálható gyógyszerekről” – ecsetelte.

Tájékoztatása szerint a tanügyminisztériummal és az egyészségügyi minisztériummal közösen egy olyan rendeleten dolgoznak, amely biztonsági rendszert teremtene ezen a téren. Egyrészt a pedagógusokat próbálják kiképezni arra, hogy figyeljék a jeleket, és amennyiben a diákok viselkedése megváltozik, akkor forduljanak az iskolai tanácsadókhoz. Ugyanakkor azt is szeretnék, hogy ha egy kiskorú drogfogyasztás miatt kórházba kerül, akkor hívjanak hozzá egy szakembert, mielőtt hazaengednék.

Mint mondta: első lépésként ugyan a szülőknek kellene a gyermekeket figyelmeztetni a kábítószerek veszélyeire, de tapasztalataik szerint a családok felületessé váltak ezen a téren. Vannak, akik nem is engedik gyermeküket pszichológushoz, vagy hogy részt vegyenek a drogellenes ügynökség programjaiban.

A Digi24 felvétele alapján a vita alkalmával Ioan Cupșa nemzeti liberális párti (PNL) képviselő megkérdezte az ANA vezetőjét arról, hogy értesítette-e a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséget (DIICOT), miután az osztályteremben megérezték a füstölőpálcikával leplezni próbált marihuána illatát. Dabija erre azt válaszolta, hogy azok a diákok már részesei az ANA programjának, a drogfogyasztás pedig nem büntetett Romániában.

Adrian Streinu-Cercel orvosprofesszor a vita során kiemelte: a függőséget krónikus betegségként kell kezelni, ezért is fontos a megelőzés. Aggasztónak tartja, hogy a statisztikai adatok alapján már vannak, akik 13 évesen kipróbáltak valamilyen tudatmódosító szert, a 16–34 év közöttiek hat százaléka pedig fogyasztott kábítószert a felmérést megelőző hónap során.

A vitát annak kapcsán szervezték, hogy a hónap során a DIICOT leleplezett és felszámolt egy a bukaresti gimnáziumokban kábítószer-kereskedelmet folytató hálózatot. A Medúza névre keresztelt akció részeként viszont az ország több megyéjében is tartottak házkutatást, amelynek eredményeként több személyt őrizetbe vettek, mert kiskorúak függőségét kihasználták és a drogért cserébe szexuális együttlétre kényszerítették őket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?