FRISSÍTVE – Füst miatt riasztották a tűzoltókat a iaşi-i gyermekkórházhoz

Füst keletkezett pénteken a iaşi-i gyermekkórház épületében – közölte a katasztrófavédelem (ISU). FRISSÍTÉS: Az épület két szárnyát összekötő épületrészből gomolygott a füst péntek reggel, és az intézmény földszintjét érintette, ahol a betegfelvétel zajlik, továbbá az első, a második és a harmadik emeletet. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy használaton kívüli kéményből eredt a gyermekkórház egyik épületrészébe beszivárgott füst.

Az egészségügyi intézmény új szárnyának első emeletén észlelték a füstöt, amely miatt 50 gyermeket és mintegy 150 felnőttet (hozzátartozók és a személyzet tagjai) kellett kimenekíteni az épületből.

Senki nem sérült meg, és füstmérgezéses esetet sem jelentettek – közölte a iaşi-i katasztrófavédelem szóvivője, Georgică Onofreiasa. Mintegy 50 tűzoltó vonult ki a helyszínre.

Képünk illusztráció | Fotó: katasztrófavédelem

FRISSÍTÉS: A iaşi-i gyermekkórház két szárnyát összekötő épületrészből gomolygott a füst péntek reggel, és az intézmény földszintjét érintette, ahol a betegfelvétel zajlik, továbbá az első, a második és a harmadik emeletet – magyarázta az incidenst követően a kórház menedzsere.

Alina Belu szerint éppen felújítás zajlik a két szárnyat összekötő részen. Az incidens mindössze 10 percet tartott, sűrű füst keletkezett, de rövid időn belül sikerült megszüntetni, kiszellőztetni – nyomatékosította.

A már átadott és használatban levő épületrészben nem keletkeztek károk, tűz nem volt, nincsenek sérültek, és senki nem szenvedett füstmérgezést – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a korom eltávolítása és fertőtlenítés után ismét el tudják látni a betegeket.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy használaton kívüli kéményből eredt a gyermekkórház egyik épületrészébe beszivárgott füst. Az épületen felújítási munkálatokat végző cég a használaton kívüli kémény tisztításán dolgozott, amikor az egyik munkás tévedésből megfordította a légáram irányát a ventillátornál, így a füst és a korom a műszaki szobákba, majd a közös helyiségekbe került.

A iaşi-i gyermekkórház a legnagyobb ilyen jellegű egészségügyi intézmény Moldvában. A kórház épületét 1970-ben adták használatba, és azóta nem végeztek jelentősebb felújításokat 2019-ig, amikor elkezdődtek a korszerűsítési munkálatok egy, a Regionális Operatív Program révén finanszírozott, összesen 27 millió euró értékű projekt keretében. A munkálatok kivitelezési ideje 44 hónap, mely idő alatt az intézmény tevékenysége nem áll le, csak szűkítik azt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?