Frontális ütközés: egy személy meghalt, ketten megsérültek

Egy 70 éves férfi meghalt, a vele egy autóban utazó két nő pedig súlyosan megsérült egy közúti balesetben kedd este a Krassó-Szörény megyei Zsidovin (Brezovia) településen.

A megyei rendőrfelügyelőség (IPJ) tájékoztatása szerint az első vizsgálatok során megállapították, hogy a 70 éves férfi, aki Krassóvermes (Vermeș) irányából Zsidovin felé közlekedett egy személyautójával, egy veszélyes jobbkanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és frontálisan ütközött egy 39 éves sofőr által, az ellenkező irányból közeledő autóval.

„Az ütközés következtében a 70 éves sofőr és a gépkocsiban utazó két nő megsérült, ezért kórházba szállították őket, a férfi később elhunyt, a két nőt a kórházban kezelik. A 39 éves sofőrt alkohol és más tudatmódosító szerek vizsgálatának vetették alá, az eredmény negatív lett” – közölte a hatóság.

Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés gyanúja miatt folytatódik a nyomozás, hogy megállapítsák a baleset pontos körülményét – tette hozzá közleményében a rendőrség.

(Címlapkép: Politia Romana/Facebook)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?