Fogyasztóvédelmi ellenőrzés: kockázatos a vizet, üdítőt és sört 30 fokon tárolni

Egészségügyi kockázatot jelent, ha a vizet, a sört és az üdítőt 30 °C felett, a tűző napon tárolják, hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédők. A felügyelőség az elmúlt napokban 165.000 liter víz és üdítő forgalmazását állította le.

A fogyasztóvédelmi ellenőrök az elmúlt két napban országos kampányt folytattak, ellenőrizve a természetes vizek és üdítőitalok forgalmazásának és címkézésének módját, beleértve a tárolási hőmérséklet betartását is.
Így mindössze két nap alatt 180 ellenőrzési akciót hajtottak végre, és a feltárt szabálytalanságok miatt eddig több mint 770 000 lej értékben szabtak ki bírságot, és véglegesen leállították mintegy 165 000 liter természetes víz és üdítőital forgalmazását, számol be az Observator News.Illusztráció: Pexels
„A gazdasági szereplőknek meg kell érteniük, hogy a vizet és az üdítőitalokat optimális körülmények között kell tárolniuk, és tiszteletben kell tartaniuk a gyártó erre vonatkozó utasításait, hogy ne veszélyeztessék a fogyasztók egészségét és életét" – mondta Sebastian Hotca, a felügyelőség megbízott elnöke.
Az ellenőrök szabálytalanságot találtak a termékek forgalmazásában és címkézésében. Sok esetben nem tartották be a javallott tárolási hőmérsékletet, a tűző napon, vagy közvetlenül a padlón tartották az italokat. Találtak még sérült csomagolású, és lejárt szavatosságú termékeket is. Előfordult, hogy eltérések voltak a termékek polcon feltüntetett ára és a pénztárgépben felszámított ár között.

Találtak még poros, pókhálós raklapokat, román nyelvre le nem fordított, vagy olvashatatlan címkéket is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?