Figyelmetlen volt a kezdő autóvezető: hárman veszítették életüket a balesetben

Fotók: Iaşi Megyei Készenléti Felügyelőség

Súlyos közlekedési baleset történt csütörtökön Iaşi megyében: három személy életét veszítette, ketten pedig megsérültek miután egy személygépkocsi és egy teherautó összeütköztek – közölte a Iaşi Megyei Készenléti Felügyelőség.

A balesetben a személygépkocsi kezdő vezetője, egy 18 éves lány a vétkes, aki nem volt kellőképpen elővigyázatos, amikor egy másodrangú útról kihajtott a főútra. Az országúton szabályszerűen közeledő kamion elsodorta a személyautót, amely nekicsapódott egy út széli keresztnek, elsodorva azt, majd egy farm kapuja állította meg.  

A baleset következtében a hátsó ülésen ülő három utas, két férfi és egy nő, a helyszínen életét veszítette, az autó fiatal vezetője és a mellette ülő személy súlyosan megsebesültek. A kamion az autó jobb oldalának ütközött.  A helyszínre kiérkező mentők mindkét sebesültet kórházba szállították. A teherautó sofőrje nem sérült meg.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?