Fiaskó: Nincs elég aláírás Nicușor Dan felfüggesztéséhez

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy jelenleg nem áll rendelkezésére a Nicușor Dan államfő felfüggesztésének elindításához szükséges számú parlamenti aláírás. A párt szerint ennek oka az S.O.S. Románia és a POT pártokon belüli parlamenti szakadás, amely megnehezíti az ellenzéki erők mozgósítását.

Ștefăniță Avrămescu AUR-képviselő elmondta: jelenleg körülbelül 120 aláírásra számíthatnak, de reménykedik, hogy februárig sikerül összegyűjteni a szükséges 155 támogatást. A nyilatkozat a parlamenti szuverenista erők első egyeztető találkozóját követően hangzott el, számol be a News.ro.

Ez most nem jött össze | Fotó: AUR

A politikus szerint a találkozó célja az volt, hogy összehangolják a szuverenista pártok fellépését a jelenlegi kormányzással szemben. A megbeszélések napirendjén szerepelt a parlamenti akciók koordinálása, az alkotmányos eszközök és indítványok támogatása, valamint a hatalommal való visszaélések elleni legitim fellépés. Emellett egyeztettek a békés civil és utcai megmozdulások ütemezéséről is, amelyek célja a demokrácia, a szuverenitás és a nemzeti érdek védelme.

Avrămescu hangsúlyozta, hogy a tárgyalások folytatódnak, és február elejére pontosabb képet kaphatnak az aláírások számáról. Elmondása szerint jelenleg akár 140 aláírás is elérhető lehet, és további egyeztetéseket terveznek Anamaria Gavrilăval, a POT elnökével, valamint más, a kormányoldalhoz tartozó parlamenti képviselőkkel is.

A képviselő kitért Diana Șoșoacă helyzetére is, megjegyezve, hogy bár az S.O.S. Románia elveszítette parlamenti képviselőinek többségét, az AUR továbbra is jó együttműködést ápol a párt megmaradt képviselőivel az ellenzéki kezdeményezések támogatásában.
Petrișor Peiu AUR-szenátor a találkozón hangsúlyozta: a párt teljes és nemzeti ellenzéki szerepet kíván betölteni a jelenlegi kormánykoalícióval szemben, amely szerinte visszaél parlamenti többségével. Emlékeztetett arra, hogy az AUR 90 parlamenti képviselővel kezdte meg munkáját, és ez a létszám azóta sem változott.

A szenátor szerint az AUR stabil és egységes politikai erőt képvisel, amely köré egy szélesebb ellenzéki együttműködés építhető fel, világos és minimális együttműködési szabályok mentén. Hozzátette: minden olyan megállapodás, amelyet ellenzéki politikusok a kormánypártokkal kötnek, csupán átmeneti jellegű.
Peiu végül kiemelte: az általuk formálódó ellenzék összehangolt, konzervatív és keresztény értékrendű, és ezek az alapelvek határozzák meg a jövőbeni politikai fellépésüket is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

banner_UhXYuTG9_300x250.5b.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_iz8pBgHD_728x90.1b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?