Felújított óvodában és korszerűsített iskolában kezdődött a tanév Marosszentgyörgyön (VIDEÓ)
Felújított épületben kezdték a tanévet a marosszentgyörgyi óvodások és iskolások. Európai Uniós támogatásból tették az épületeket a gyermekek számára vonzóbbá, az önkormányzat számára zsebbarátabbá – nyilatkozta a Maszolnak Sófalvi Szabolcs polgármester.
A Bambi óvoda teljes korszerűsítése uniós pályázat révén valósult meg. „Tavaly írtuk alá a szerződést a Fejlesztési Minisztériummal – Cseke Attila miniszter úrral –, egy Európai Uniós pályázatra, amely Marosszentgyörgy egyetlen napköziotthona, a Bambi óvodának a teljes korszerűsítését célozta” – mondta a település vezetője.
A pályázat értéke 2,7 millió lej volt, ennek köszönhetően az épületet teljesen újraszigetelték, kicserélték a nyílászárókat, megújították a fűtésrendszert, hőcserélő rendszert építettek be, valamint a tetőre fotovoltaikus és napkollektoros elemeket szereltek. „A teljes belső világítás kicserélődött: szemkímélő, takarékos ledes lámpatestekre. Illetve a csaptelepek is mind szenzorral működnek, éppen azért, hogy kerüljük a túlzott vízfogyasztást” – sorolta a polgármester.
„Örülünk, hogy a gyerekek és az óvónők kibírták azt a pár hónapot, amíg más épületbe kellett költözniük. Szerencsére az udvart addig is használhatták. Fél év alatt sikerült befejezni a beruházást, amelynek jelentős része a nyári vakációra esett” – tette hozzá Sófalvi Szabolcs.
„Most nagy öröm volt látni a 110 gyereket – két román és négy magyar osztályban –, hogy mennyire örültek az új épületnek, a megújult berendezésnek és a sok új játéknak. Nagyon örülünk, hogy gyorsan tudtunk lépni, és a kivitelező is szorgalmas volt, mert fennállt a veszélye annak, hogy a pályázat forráshiány miatt leállhat.”
A községvezető azt is elmondta, hogy a napköziotthon korszerűsítésével párhuzamosan egy másik pályázatot is megvalósítottak. A Szent György Általános Iskolában, ahol több mint 800 diák tanul, a nyár folyamán sikerült a bútorzatot lecserélni, főleg a szaktantermekben (kémia, fizika, biológia), így a gyerekek korszerű eszközökkel tanulhatják a tantárgyak gyakorlati részét. „Az új digitális eszközök háromdimenziós térképekkel és szemléltető anyagokkal segítik a tanárok munkáját. A diákok is hamar megszerették ezeket, és a tanárok is gyorsan elsajátították a használatukat. Ez egy egymillió lejes pályázat volt, amelyet sikeresen lezártunk” – mondta Sófalvi Szabolcs.
„A 2025–2026-os tanévet tele optimizmussal nyithattuk meg, annak ellenére, hogy országosan sztrájkfenyegetések és a magas rezsiszámlák okoztak bizonytalanságot” – hangsúlyozta. Marosszentgyörgyön igazgatóváltás is történt: szeptember 1-jétől Minor Borbála Erika, az iskola régi pedagógusa vette át az intézmény vezetését. A polgármester jó együttműködésre számít.
„Hiszem, hogy ezzel az óvodai, iskolai és bölcsődei fejlesztéssel erős támaszt nyújtunk a marosszentgyörgyi családoknak. Bátorítjuk őket, hogy maradjanak itt, költözzenek ide minél többen, és vállaljanak több gyermeket” – mondta Sófalvi Szabolcs.
A közel ezer gyerek jelenléte jó fényt vet a településre, hiszen sok szülő akár Vásárhelyre is vihetné őket, de ma már a marosszentgyörgyi körülmények is európai szintűek.
Az óvoda átadásakor négy facsemetét ültettek. „Arra utalunk, hogy a gyerekekben, akár csak egy facsemetében, jövőt látunk, zöld jövőt” – hangsúlyozta a polgármester.
CSAK SAJÁT