Fehér könyv: Kolozsvárnak jelentős turisztikai vonzereje van
A romániai turizmus teljesítménye 2024-ben tovább növekedett, és meghaladta a járvány előtti, 2019-es szintet – jelentette ki Florin Jianu, a Romániai Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának elnöke a romániai turizmus fehér könyvének negyedik kiadásán, amelyet hétfőn mutattak be.
Az adatok szerint tavaly a turisták körülbelül 75 százaléka olyan helyszínekre tért vissza, amelyeket már korábban is meglátogatott. Ez jelentős növekedést mutat a korábbi évek 55-60 százalékos arányához képest. Ugyanakkor az új turisták aránya is emelkedett: 2024-ben 70 százalékot tett ki, szemben a 2023-as 65 százalékkal - tájékoztat az eseményről az Agerpres.
Infrastrukturális fejlesztések
A turizmus növekedését az infrastruktúra fejlődése is segíti, bár területileg jelentős eltérések vannak. Jianu példaként említette, hogy míg Kolozsvár, Brassó, Konstanca és Suceava jelentős turisztikai vonzerővel rendelkezik, addig Giurgiu, Teleorman és Vaslui megyék kevésbé felkapottak. Ez a területi egyenlőtlenség komoly kihívást jelent az ágazat fenntartható fejlődése szempontjából.
Fesztiválturizmus
A politikus szerint a 2024-ben a turizmus növekedésében kulcsszerepet játszottak a különféle fesztiválok és rendezvények, amelyek számos látogatót vonzottak az országba. Emellett a gazdasági és turisztikai minisztérium nagyszabású kampányai is jelentős mértékben hozzájárultak Románia népszerűsítéséhez.
CSAK SAJÁT