Fechet: ráébredtünk, hogy mennyire sebezhetők vagyunk a természettel és a vízzel szemben

A következő években a vízgazdálkodás lesz a környezetvédelem központi problémája – jelentette ki Mircea Fechet egy keddi szakkonferencián.

A környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy az utódjának 2025-ben és az azt követő években a vízzel kapcsolatos problémákkal kell majd foglalkoznia: a Duna-deltával, a Duna és a többi folyóvíz vízgyűjtő területével, a Fekete-tengerrel, illetve a felszín alatti és fölötti víztartalékokkal, amelyek kifogyhatnak, ha nem takarékoskodunk velük. Fechet szerint az Európára az elmúlt napokban lesújtó ciklon ráébresztett bennünket, „mennyire sebezhetők vagyunk a természettel és a vízzel szemben”.

Fotó: Mircea Fechet/Facebook

Az Agerpres összefoglalója szerint a tárcavezető együttérzését fejezte ki mindazok iránt, akik hozzátartozójukat vagy egy életen át összegyűjtött vagyonukat vesztették el az árvizekben, és hangsúlyozta, innovatív megoldásokra van szükség az éghajlatváltozás hatásainak visszaszorítására.

A miniszter szerint az érintett közösségek véleménye megoszlik ebben a kérdésben, egyesek „több betont”, míg mások környezetbarát megoldásokat javasolnak. „Én azt hiszem, meg kell találnunk a kettő kombinációját” – jelentette ki.

Beszélt arról is, hogy a több évtizeddel ezelőtti statisztikák és az ezekre épülő múszaki megoldások érvényüket vesztették, lévén, hogy évről-évre újabb klímarekordok dőlnek meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?