Ezeknek a beutazóknak nem kell a határnál negatív koronavírustesztet felmutatniuk

Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) csütörtökön határozatban rögzítette azokat a kivételeket, amelyek esetében a magas járványügyi kockázatot jelentő országokból Romániába érkezőknek nem kell felmutatniuk a belépés előtt legtöbb 72 órával elvégzett negatív RT PCR tesztet.

A határozat a CNSU 6-os számú határozatának 2. cikkelyét egészíti ki, előírásai február 12-én nulla órakor lépnek hatályba. Kivételt képeznek a következő személyek:

  • a 3 évesnél kisebb gyermekek
  • akik legalább 10 nappal az országba érkezés előtt megkapták a koronavírus elleni emlékeztető oltást is, és erről felmutatják az oltásigazolást
  • akik orvosi papírokkal tudják igazolni, hogy az elmúlt 90 napban átestek a koronavírus-fertőzésen, de a fertőzéstől eltelt legalább 14 nap
  • a 2,4 tonnánál nagyobb áruszállító gépkocsik vezetői
  • a 9 férőhelyesnél nagyobb személyszállító járművek sofőrjei
  • a fent említett áruszállítást vagy utas szállítást biztosító sofőrök, akik hivatásuk végzése érdekében a lakhelyül szolgáló országból egy más európai uniós országba utaznak
  • a pilóták és a repülőgép személyzete
  • a Bukarestben akkreditált diplomáciai képviseletek tagjai és családtagjaik
  • a tengeri és folyami hajózási személyzet tagjai
  • a Romániával szomszédos országokban lakó, de Romániában dolgozó személyek, vagy a Romániából a határ menti településekre ingázó munkavállalók.

A CNSU csütörtök este frissítette a sárga övezet országainak lajstromát, amelyekből a Romániába érkező személyeknek karanténba kell vonulniuk. A lista hatvanhat országot és területet tartalmaz, köztük Spanyolországot, Olaszországot és az Amerikai Egyesült Államokat. A sárga övezetből érkező személyeknek a belépés előtt legtöbb 72 órával elvégzett negatív RT PCR tesztet kell felmutatniuk, emellett 14 napos karanténba kell vonulniuk Romániában.

(Címlapfotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?