Ez már a negyedik hullám – vélekednek a hatóságok

Az oltáskampányt koordináló országos bizottság vezetője szerint Romániában elkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma, amelyben a kórokozó delta variánsa dominánssá válhat.

Erről a keddi sajtótájékoztatóján beszélt Valeriu Gheorghiţă, arra hivatkozva, hogy az utóbbi időszakban naponta nőtt az új fertőzéses esetek száma. A járvány terjedésének felgyorsulását részben azzal magyarázta, hogy a nyári időszakban nagyobb az emberek mobilitása, többet érintkeznek egymással és elhanyagolják a védekezési szabályokat.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy a jelek szerint a koronavírus delta variánsa súlyos megbetegedéseket okozhat a fiatalok körében. Valeriu Gheorghiţă elmondta, az Egyesült Államokban egyre több, 12 évesnél is kisebb gyermek kerül kórházba vagy akár intenzív osztályra a delta variáns okozta fertőzés miatt.

„Bár még sok még a tisztázatlan kérdés, vannak arra utaló jelek, hogy ez a mutáció súlyos megbetegedéseket okozhat a gyerekek és a fiatalok körében, ami eddig nem volt jellemző a koronavírus-járványra” – fogalmazott a katonaorvos.Forrás: gov.ro

Hozzátette, hogy a gyerekek és a kamaszok a felnőtteknél nagyobb fertőzésveszélynek vannak kitéve, mivel a delta variáns az eddig ismert vírusváltozatoknál sokkal ragályosabb. „A fiatalok csoportokba verődnek, sokat érintkeznek egymással, és természetesen a védekezési szabályokat is felnőtteknél kisebb arányban tartják be, (...) emellett nyilván az átoltottságuk is kisebb a felnőttekénél” – magyarázta a jelenség okát a katonaorvos.

Az Országos Egészségügyi Intézet (INSP) legfrissebb jelentése szerint a koronavírus-járvány negyedik hullámának tetőzésekor a kórházban kezelt fertőzöttek száma elérheti a négyezret is – ismertette kedden Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter. Közlése szerint a negyedik hullám várhatóan szeptember végén tetőzik majd. „Ez csak egy becsült adat, ami változhat. Viszont a legrosszabb esetre vonatkozó forgatókönyv szerint a kórházban ápoltak száma elérheti a négyezret a negyedik hullám tetőzésekor” – mondta.

Bukarestben és Kolozs megyében a legnagyobb az átoltottsági arány

Valeriu Gheorghiţă ismertette azt is: országos szinten jelenleg Bukarestben és Kolozs megyében a legnagyobb az átoltottsági arány. A fővárosban a 12 évesnél idősebb lakosság közel 49 százaléka kapta meg legalább az első adag vakcinát, Kolozs megyében pedig a 45,2 százaléka.

A katonaorvos tájékoztatása szerint 12 megyében haladja meg az átoltottsági arány a 30 százalékos országos átlagot, 27 megyében 20 és 29,9 százalék közötti, három megyében 20 százalék alatti az arány. Valeriu Gheorghiţă közölte azt is, hogy az oltáskampány kezdetétől, december 27-től 5,19 millió személy kapta meg legalább az első adag vakcinát, a teljesen immunizáltak száma pedig meghaladja az 5 milliót.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A 12-15 éves korosztály átoltottsága 4 százalékos, a 16-19 éves korosztályé 20 százalékos. A 60-69 éves korosztálynak a legnagyobb az átoltottsága, 39 százalékos, az 50-59 éveseké 37,5, az 40-49 éveseké 36 százalékos – sorolta az adatokat a katonaorvos, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a 80 éveseknél idősebb korosztály átoltottsága mindössze 19,5 százalékos, és körükben 130 százalékkal nőtt a fertőzések száma az elmúlt két hétben az előző két héthez képest.

Valeriu Gheorghiţă beszámolt arról is, hogy a községek 67 százalékában lezárult az oltáskampány, amelyet a vidéki települések 97 százalékában indítottak el korábban. Az akció során 2,56 millió személy kapta meg a vakcina első adagját és 1,13 millió személy mind a két dózist.

A katonaorvos közlése szerint a korábban beindított oltásközpontok 26 százalékának tevékenységét ideiglenesen felfüggesztették, és a még működő létesítmények nyitvatartási idejét 12 órásról 6 órásra csökkentik. Hozzátetette: arra számít, hogy a fertőzések számának növekedésével ismét egyre többen fogják felkeresni az oltásközpontokat, ez esetben pedig újra növelhetik a nyitvatartási idejüket.

Kapcsolódók

Kimaradt?