Este visszatért a bocsát kereső anyamedve Magyaróra (VIDEÓ)
Hétfőn késő este ismét megjelent a Maros megyei Magyaró lakott területén az az anyamedve, amelyet bocsával együtt reggel láttak a település egyik forgalmas utcáján. Kristóf József Lóránt polgármester a Maszolnak elmondta, a medvét este fél tíz körül észlelték újra, és bár a vadászegyesület képviselőivel a keresésére indultak, nem sikerült megtalálniuk. Azóta nem érkezett újabb bejelentés a medvék felbukkanásáról.
Kristóf József Lóránt szerint az anyamedve hétfőn este fél tíz körül, a reggelihez hasonló útvonalon tért vissza, a patak mentén jutott fel a megyei útra, majd az úton haladt tovább. A polgármestert egy helybéli értesítette, aki videót is készített az állatról.

„Mi is kimentünk a vadászegyesület elnökével, de már nem találtuk sehol” – mondta a polgármester. A kamerafelvételeket is átnézték, ezek alapján úgy tűnt, hogy a medve továbbhaladt a reggeli útvonalán, majd egy udvar közelében az erdő felé vette az irányt. Az utolsó szakaszon azonban már nem tudták pontosan követni a mozgását.
A polgármester szerint a vadászegyesület elnöke úgy véli, az anyamedve térhetett vissza, hogy megkeresse a bocsát. A fiatal állat a becslések szerint egy-két éves lehet. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy az anya megpróbálja megtalálni a kicsinyét, majd ha nem jár sikerrel, elhagyja a környéket.
Készenlétben maradtak
A település vezetője szerint a medvék kedden reggel és este sem jelentek meg újra. A helyi vadászegyesület tagjai ugyanakkor készenlétben maradtak, egy újabb riasztást követően többen is a környékre mentek, és petárdákkal próbálták elriasztani a medvét, de a sűrű növényzetben nem látták meg.
A polgármester hangsúlyozta, hogy a reggeli eset különösen veszélyes lehetett volna, hiszen akkor a gyerekek iskolába tartottak, és az úton is nagyobb volt a forgalom. Hétfő este viszont szerencsére nem volt senki az érintett útszakaszon, amikor az anyamedve végighaladt rajta.
Magyaró környékén rendszeresen felbukkannak medvék, és a polgármester szerint a térségben jelentős problémát okoz a jelenlétük. A helyiek számára ezért nemcsak a mostani eset jelent veszélyt, hanem a településre visszatérő medvék általános jelenléte is.
Mint arról korábban beszámoltunk, hétfő reggel egy medvebocs jelent meg Magyaró egyik forgalmas utcáján, éppen az iskolába indulás és a megnövekedett autóforgalom idején. A polgármester elmondása szerint az anyamedve előreszaladt, a bocs lemaradt, majd a megriadt állat egy udvarra is beszaladt, végül másik irányba menekült, mint az anyja. A történtek után felmerült, hogy az anyamedve visszatérhet a kicsinyét keresni.
CSAK SAJÁT


