Érkezik az AstraZeneca oltóanyaga is, teljesen új központokban oltanak majd vele

Ezen a héten születik döntés arról, hogy Romániában melyik korosztály kapja meg az AstraZeneca koronavírus elleni oltását. Február 15-étől 180 új oltási központot nyitnak, ahol csak ezt a vakcinát adják majd be – mondta a koronavírus elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.

Valeriu Gheorghiţă elmondta, hogy a Pfizer-BioNTech és a Moderna után az AstraZeneca a harmadik gyártó, amely oltóanyagának használatát engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség.

A CNCAV elnöke kifejtette: a gyártó leginkább 18 és 55 év közöttieknek ajánlja az oltást, amelynek 60 százalék körüli hatékonysága van, és amelyet két dózisban, egymástól 4-12 hétre adnak be. A döntésnél figyelembe veszik azt is, hogy míg Németországban 55 éves korig adják ezt az oltást, Ausztriában 65 éves korhatárt engedélyeztek.

Az AstraZenecáról Andrei Baciu egészségügyi minisztériumi államtitkár is nyilatkozott kedden, aki elmondta, hogy februárban és márciusban 1,3 millió dózist kap Románia a gyártótól. Hozzátette: múlt héthez képest nem történtek jelentős változások az oltóanyagok szállítási ütemterve tekintetében.

A Pfizer-BioNTech vakcinájából 2,5 millió dózist kell kapnia Romániának március végéig, a Moderna pedig múlt heti bejelentésének megfelelően februárban az eredetileg tervezettnél 20 százalékkal kisebb mennyiséget szállít le, de március végéig pótolja a lemaradást, meglesz a 430 ezer dózis – mondta.

Az államtitkár hozzátette, az AstraZeneca oltóanyagából a becslések szerint 1,3 millió dózis jár Romániának februárra és márciusra, és ebből 800 ezer adag várható februárban, három részletben.

(Címlapkép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?