Erkélyről kidobott tárgy talált fejbe egy tízéves kislányt, fejsérüléssel vitték kórházba
Kórházba került egy tízéves kislány, akit fejbe talált egy tömbházból ledobott kemény tárgy. A gyermek súlyos fejsérülést szenvedett. Két arra járó gyalogos sietett a segítségére és hívott mentőt. A gyermek édesanyja követeli az elkövető felelősségre vonását. A rendőrség testi sértés gyanújával indított nyomozást az ügyben.
Kedden délelőtt értesítették a szászfenesi rendőrség munkatársait egy a Teilor utcában történt incidensről. „Az első ellenőrzések alapján kiderült, hogy egy tízéves kislány, miközben az említett utcában sétált, fejsérülést szenvedett, miután eltalálta egy kemény tárgy. Az incidens után a kiskorú orvosi ellátásra szorult. A rendőrség folytatja a nyomozást az eset összes körülményének tisztázása érdekében” – közölte a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság, idézi a Știri de Cluj.
.jpg)
Egy tömbházból, a magasból kidobott tompa tárgy sebesítette meg a gyermek fejét.
Az anya értesítette a rendőrséget. „Aki az erkélyről dobálózott és megsebesítette a kislányomat, azt felelősségre fogják vonni. A rendőrök foglalkoznak az üggyel, ez nem marad annyiban. Bementünk a sürgősségire, elég csúnya a seb. A kislányom épp iskolába ment. Mégis milyen világban élünk? Mi van, ha ennél is súlyosabb dolog történik?” – háborgott a sérült gyermek édesanyja.
A kislány szerencséjére két járókelő gyorsan segítségére sietett: egy nő és egy férfi elsősegélyben részesítette a gyermeket, és hívták a segélyhívót is. A helyszínre érkező mentőegység kórházba szállította a sérült kislányt.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT


