Erdélyt félti, Románia feldarabolásától tart a történész
Armand Goșu történész, politikai elemző szerint jelenleg Románia „rosszabb helyzetben van, mint 1940-ben”, amikor elveszítette Besszarábiát és Észak-Erdélyt. Úgy látja, fennáll a területi engedmények kockázata a washingtoni stratégiai változások, valamint a Moszkva felől érkező folyamatos nyomás miatt.
Armand Goșu szerint jelenleg egy ilyen forgatókönyv irreálisnak tűnik, de minden gyorsan megváltozhat, különösen mivel Románia e jelenleg egy meggyengült állam. „Nagyon rossz helyzetben vagyunk, nagyon gyengék vagyunk. Nem vagyunk komoly állam, nem vagyunk Lengyelország, de még Bulgária sem. Mi jelentéktelenek vagyunk. Mivel ennyire gyengék vagyunk, nem tudunk ellenállni a nyomásnak. Ha Románia megússza, hogy életben maradjon területi veszteségek nélkül, az már önmagában nagy győzelem” – mondta a történész a Pro TV-nek.
_(1).jpg)
Az stiripesurse.ro által idézett elemző úgy véli, az a forgatókönyv, amely szerint Románia területeket veszítene, akkor következhetne be, ha Ukrajnát olyan béke megkötésére kényszerítenék, amely felérne egy kapitulációval. Mint rámutatott, a határok erőszakos megváltoztatása veszélyes precedenst teremtene.
„Gondoljanak csak egy olyan forgatótókönyvre, amelynek része Magyarország, Orbán Viktor, akinek különleges kapcsolata van Donald Trumppal. És akkor azt mondják majd: nézze, nyomást gyakorlunk Ukrajnára, leválasztunk területeket Ukrajnáról, kap valamit Magyarország is, kap valamit Románia is. És talán Románia megkapja Moldovát, mi pedig valamennyit Erdélyből. Miért ne? Tessék, adja ide Nagyváradot, adja ide, azokat a részeket, ahol még élnek magyar anyanyelvűek. Tehát ha egyszer precedenst teremtettek azzal, hogy erővel változtattak meg határokat, akkor bármi megtörténhet” - fogalmazott Goșu.
Kapcsolódó
Hozzátette: ez megtörténhet még idén, de megtörténhet jövőre is. „Attól függ, hogy Ukrajna összeomlik-e, hogy Vlagyimir Putyin eléri-e a célját, és Ukrajna kapitulál-e, vagy olyan helyzetbe kerül, hogy vereséget szenved” - mondta a történész. Szerinte ebben az esetben az amerikaiak Európára is nyomást gyakorolnak, hogy fogadja el az Oroszország javára történő területi engedményeket, Moszkva pedig, területi rablásainak legitimálása érdekében, megpróbál majd Magyarországnak is felajánlani területeket – elmélkedett a politikai elemző.
Armand Goșu hangsúlyozta, minden az ukrajnai háború kimenetelével függ össze.„Ha elkezdenek játszani a területekkel, a határokkal, akkor egy teljes körű háború indul Európában, amely nem fog jól végződni Európa számára. Európa odajut, hogy a nagyhatalmak felosztják egymás között: mondjuk egy nyugati részre, az amerikaiaknak, és egy orosz részre. És akkor számunkra ez lenne a lehető legrosszabb forgatókönyv, mert (…) közvetlenül az orosz befolyási övezetbe, Oroszország ellenőrzése alá kerülnénk” - fogalmazott a történész. Szerinte „ma az amerikaiakkal lenni azt jelenti, hogy Vlagyimir Putyinnal vagy”.
CSAK SAJÁT