Elrablást színlelt két gyermek; tucatnyi rendőr indult a keresésükre

Egy hadseregnyi rendőr és csendőr keresett vasárnap két kiskorú gyermeket, akinek az eltűnését az éjszaka folyamán jelentették.

Egy 12 éves kislányról és egy 13 éves kisfiúról volt szó, akik a Botoșani megyei Vorona községében élnek. „Tucatnyi rendfenntartót küldtünk a településre, hogy felderítsék a gyermekek hollétét. A keresésben keresőkutyák, tűzoltók és csendőrök, illetve az erdészet munkatársai, határőrök és önkéntesek is segédkeztek” – tájékoztatott a megyei rendőrfőkapitányság szóvivője az Agerpres beszámolója alapján.

Illusztráció | Botoșani megyei rendőrfőkapitányság

Úgy tudták, hogy a gyermekeket elrabolták és életveszélyben vannak. Kiderült viszont, hogy az egész csak egy rossz tréfa volt. A kislány hamis, félrevezető tájékoztatást adott telefonjáról a hatóságoknak. „A kislány a telefonján keresztül, üzenetek révén tartotta a kapcsolatot a rendőrökkel, akiket félrevezetett a hollétével kapcsolatban. Azt mondta, hogy az utcán rabolták el, és hogy az élete veszélyben van. Erről később kiderült, hogy valótlanság. Pár óra múlva a 12 éves lányt a lakásától nagyjából hat kilométerre, egy erdő környékén találták meg. Egyedül volt. Hat óra keresés után, nagyjából két kilométerre a lakcímétől a 13 éves kisfiút is megtalálták” – részletezte a rendőrség szóvivője.

A hatóságok leszögezték: a két kiskorú nem esett bűncselekmény áldozatául. Az ügyet a gyermekvédelem vizsgálja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?