Előzetes letartóztatásba került a 17 éves fiatal, aki a fővárosban halálra gázolt egy gyereket

A bíróság hétfőn elrendelte annak a 17 éves fiatalembernek a 30 napos előzetes letartóztatását, aki vasárnap este halálra gázolt egy kilencéves gyermeket Bukarestben, majd elhajtott a helyszínről – tájékoztatott a fővárosi közlekedési rendőrség.

A fiatalt gondatlan emberöléssel, gondatlan testi sértéssel, a baleset helyszínének elhagyásával és jogosítvány nélküli vezetéssel gyanúsítják – írja az Agerpres.

Fotó: Digi24/képernyőmentés

Mint írtuk, a szerencsétlenség vasárnap este történt. A rendőrséget 19:30 körül értesítették, hogy a fővárosi Pantelimon park parkolójában egy autó elütött két gyermeket, majd a sofőr engedély nélkül elhagyta a helyszínt. Az egyik áldozat, egy 9 éves gyermek a helyszínen életét vesztette, 7 éves társát kórházba szállították.

A rendőrség elfogta és 24 órára őrizetbe vette a tettest, akiről kiderült, hogy 17 éves és nincs jogosítványa. Az alkohol- és drogszonda egyaránt negatív eredményt mutatott, de az igazságügyi orvostani intézetben laboratóriumi körülmények között is biológiai mintát vettek tőle.

A közlekedési rendőrség tájékoztatása szerint azonosították és 24 órára őrizetbe vették a gépkocsi tulajdonosát, egy 19 éves fiatalt, aki az autó jobb első ülésén ült a baleset idején. A közleményben emlékeztettek: aki egy jogosítvánnyal nem rendelkező másik személyre bízza a járművét, baleset esetén ugyanolyan büntetéssel sújtható, mint az a személy, aki a gépkocsit vezette.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?