Előre elhelyezett élelmiszer-tartalékokkal rendelkezhet a mezőméhesi gyilkos

A mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője, Emil Gânj vélhetően előre kitervelte a tettét, előre elhelyezett élelmiszer-tartalékokkal rendelkezik, egyik telefonját összetörte és elásta, egy rokona házában pedig a rendőrök egy doboznyi mobiltelefont találtak, amelyeket átvizsgálnak – nyilatkozták belügyminisztériumi források.

A nyomozó hatóságok nem tartják kizártnak, hogy a férfi megszökött az országból, így külföldön, például Németországban is keresik – számolt be az Agerpres.

Hiába a hajtóvadászat, még mindig nem találják a gyilkost | Illusztráció: Román Rendőrség

Ugyanakkor Maros megye mellett Kolozs és Beszterce-Naszód megyében is kiterjedt területeken keresik a férfit. A nyomozást nehezíti, hogy több mint 300 bejelentés érkezett a szökevényről, amelyeket mind megvizsgáltak a hatóságok, de egyik sem igazolódott be. Emellett több hamis profil is létrejött a közösségi oldalakon Emil Gânj nevével.

Egy olyan hegyvidéki területet is átvizsgálnak, ahol a házak mintegy 60 százaléka elhagyatott. „Állandóan mozgásban van. Nagyon jól ismeri a területet, és lehet, hogy előre elhelyezett élelmiszer-tartalékokkal rendelkezik. Amint megközelítik, az átlagemberhez képest szokatlanul gyorsan mozog” – mondta a nyomozáshoz közel álló egyik forrás.

Mint megírtuk: Emil Gânj ellen július 8. óta zajlik hajtóvadászat, de még nem sikerült elfogni. Volt párja meggyilkolásával gyanúsítják. A hatóságok szerint baltával ölte meg a 24 éves nőt, majd rágyújtotta a házat és elmenekült. A 37 éves férfi korábban már volt elítélve emberölés miatt, mostani áldozatát pedig az év elején elrabolta. A nőnek akkor sikerült elmenekülnie, de a rendőrök nem kapták el a férfit. Figyelmeztettek: rendkívül veszélyes bűnöző.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?