Elkészült a Maros-parti bicikliút marosszentgyörgyi szakasza
Egy tíz kilométeres kerékpárutat építettek a Maros partján, Marosszentgyörgy térségében. A bicikliút Marosszentgyörgy Marosvásárhely felőli határától indul, és több irányban is folytatódik – jelentette be a település polgármestere.
Sófalvi Szabolcs közölte, a bicikliút két méter széles, aszfaltozott felületű, és védőoszlopokkal, illetve forgalommérővel is felszerelték. 24 térfigyelő-kamerát szereltek fel az útvonalon.

A szakasz egyik végpontja Marosszentgyörgyön az Állomás utcai focipálya, innen az Apolló sósfürdőig vezet az út. A másik irányban Marosszentgyörgy és Nagyernye közötti marosparti határvonalon lehet közlekedni. A beruházás következő szakaszában pihenőpontokat alakítanak ki padokkal és asztalokkal, a tervek szerint információs és jelzőtáblákat helyeznek ki az útvonal különböző pontjain – közölte a polgármester.
A bicikliút hamarosan egy másik, mintegy öt kilométeres marosszentgyörgyi szakasszal is összekapcsolódik, amely a Máriaffi-kastélyhoz vezet. A tervek szerint ez a szakasz körülbelül két hét múlva készül el.

Sófalvi Szabolcs arra kéri a kerékpározókat, hogy ha mezőgazdasági járművet, quadot, szekeret vagy más, a bicikliútra nem való járművet látnak, jelezzék a marosszentgyörgyi helyi rendőrségnek a 0799 400 060-as telefonszámon.
CSAK SAJÁT