Elítélte a miniszter a temesvári tanárbántalmazást – Különleges büntetőjogi védelmet javasol
A tanár tekintélyét és az iskolai biztonságot konkrét intézkedésekkel kell megvédeni, a pedagógusoknak pedig tudniuk kell, hogy hivatásuk gyakorlása során elszenvedett fenyegetések vagy bántalmazások esetén mellettük állnak az intézmények – jelentette ki pénteken Mihai Dimian ügyvivő tanügyminiszter. A tárcavezető azután reagált, hogy Temesváron egy testnevelő tanárt bántalmaztak egy diák szülei.
„Támogatom a fegyelem és szigor növelését az órákon, ez pedig feltételezi a tanári tekintély megerősítését, valamint a pedagógus védelmét az olyan fenyegetésekkel, bántalmazásokkal és nyomásgyakorlással szemben, amelyek akadályozzák szakmai felelősségének gyakorlásában. A tanároknak meg kell legyen a lehetőségük, hogy megköveteljék a szabályok betartását, objektíven értékeljenek, és közbelépjenek, ha egy diák viselkedése zavarja az óra menetét – mindebben pedig az iskola vezetőségének és az állami intézményeknek támogatniuk kell őt” – írta a miniszter a Facebookon.

Mihai Dimian „határozottan” elítéli a temesvári 15-ös számú Általános Iskola testnevelő tanára elleni támadást, és üdvözli az igazságügyi hatóságok gyors közbelépését.
„Az Oktatási és Kutatási Minisztérium közvetlenül, valamint a megyei tanfelügyelőségen és az iskola vezetőségén keresztül is minden támogatást megad a bántalmazott pedagógusnak, és együttműködik az igazságügyi szervekkel a tények tisztázása, illetve a vétkesek törvény előtti felelősségre vonása érdekében. Szükséges továbbá a pszichológiai segítségnyújtás biztosítása is az incidens által érintettek számára. A tanár tekintélyét és az iskolai biztonságot konkrét intézkedésekkel kell megvédeni. A pedagógusoknak tudniuk kell, hogy az intézmények támogatják őket, ha hivatásuk gyakorlása során fenyegetés vagy bántalmazás éri őket” – mutatott rá.
Az ügyvivő miniszter felsorolta azokat a kiegészítő intézkedéseket is, amelyeket szem előtt tartott, amikor a kormányprogramba explicit módon belefoglalta a pedagógusok státuszának, tekintélyének és szakmai presztízsének megerősítését, méltóságuk és szakmai tekintélyük védelmét, valamint a hivatás gyakorlásához szükséges megfelelő intézményi keret biztosítását. A jogi szabályozás kiegészítését a következő irányokban javasolta:
- különleges és kifejezett büntetőjogi védelem az oktatási személyzet számára, ha feladataik ellátása során vagy azzal összefüggésben fenyegetik vagy bántalmazzák őket;
- fizetett jogi segítség és pszichológiai támogatás a fenyegetett vagy bántalmazott tanároknak, amelyet azonnal biztosítanak, anélkül, hogy megvárnák a peres eljárás lezárultát;
- az iskolába való belépés és a tanárral való közvetlen kapcsolat gyors és arányos korlátozásának lehetősége a kockázatot jelentő személyek esetében, indokolt és megfellebbezhető döntések révén.
„Minden szülőnek joga van panaszt tenni és indokolást kapni. Bármilyen, a tanár magatartására vonatkozó vádat objektíven ki kell vizsgálni. Semmilyen elégedetlenség nem igazolhatja azonban a tanár megfélemlítését vagy a vele szembeni erőszakot. Összegzésképpen: a tanárnak védelmeznie kell az iskola szabályait, az államnak pedig védelmeznie kell a tanárt” – üzente Mihai Dimian.
.jpg)
Mint a Maszolon is beszámoltunk, a temesvári 15-ös számú Általános Iskola egyik testnevelő tanárát szerdán megtámadták egy ötödikes diák szülei, miután a pedagógus figyelmeztette a gyereket az órai viselkedése miatt. „Az első ellenőrzések alapján az incidens egy diák szülei és egy testnevelő tanár között zajlott le, amiatt, hogy a szülők elégedetlenek voltak, amiért a tanár figyelmeztette a diákot az órai viselkedési szabályok betartására” – közölte a Temes Megyei Rendőrség.
CSAK SAJÁT


