Elhunyt a nő, akire férje rágyújtotta a lakást

Elhunyt az a fiatal nő, akire férje múlt héten rágyújtotta a lakást a Beszterce megyei Várorja (Nepos) településen. Három gyermek maradt félárván, miközben a vizsgálati fogságban lévő apjuk ellen immár minősített emberölés a vád.

Az ügyészség szerdán tájékoztatott arról, hogy nem sikerült megmenteni az életét annak a Besztercei megyei nőnek, akire férje múlt héten, egy eldurvult családi vita során rágyújtotta a lakást. Mint akkor írtuk: a 42 éves férfi benzint locsolt szét a helyiségben, ahol a fiatalasszony és három gyermekük tartózkodott, és meggyújtotta azt.

Illusztráció: Pixabay

A nőt egy bukaresti kórházba szállították, sérülései nagyon súlyosak voltak. Testét 90 százalékban égési sérülések borították. Két nappal 33. születésnapját követően a kórházban hunyt el kedden. Megsérült ugyanakkor a tűzben a család 9 éves kislánya is, őt továbbra is a kórházban ápolják.

A férfit, mint ismeretes, miután kiengedték a kórházba előzetes letartóztatás alá helyeztek. Mivel felesége elhunyt, az ügyészség már minősített emberüléssel vádolja. Az Observatornews.ro alapján a dési börtönben tartják fogva és pszichiátriai kivizsgálásra küldték, hogy kiderüljön, beszámítható volt-e amikor a tettét elkövette.

Az édesanya elhunytával három gyermek maradt félárván. A két fiú nem sérült meg a tűzben, a nagyobbik, egy 11 éves gyermek volt az, aki a tragikus napon a 112-es segélykérő számot hívta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?