Elhajtott és magával rántott egy rendőrt is a rutinellenőrzésre megállított fiatalember

Testi sértés miatt nyomoznak egy húszéves fiatalember ellen, aki nem volt hajlandó kiszállni az autóból a rendőrség felszólítására, hanem elszáguldott, magával rántva egy rendőrt is, akit több méteren át húzott. A rendőr az eset miatt mindkét lábán sérüléseket szenvedett. A sofőrt nem sokkal később elfogták.

Szerda reggel történt az eset, amiben egy rendőr megsérült. A Kolozsvári Városi Rendőrség ellenőrzésre állította meg a város egyik utcáján a járművet, amiben ketten utaztak.  Amikor a közúti ellenőrzésre sor került, a volán mögött ülő személy nem engedelmeskedett a rendőr utasításának, hogy kiszálljon az autóból. Amikor a rendőrök mozgásképtelenné akarták tenni, a férfi elhajtott az autójával, és néhány méteren keresztül magával rántotta az egyik rendőrt, akinek emiatt megsérült mindkét lába, közölték a Kolozsvári Rendőrfelügyelőség illetékesei.

Fotó forrása: Román Rendőrség/képernyőmentés

Az incidenst követően az utast további vizsgálat céljából a rendőrkapitányságra szállították, a rendőrök pedig megkezdték az agresszív sofőr keresését. „A keresésben további erők vettek részt, nevezetesen a különleges akciószolgálat, a bűnügyi nyomozószolgálat, a közrendvédelmi, a közúti, bűnügyi rendőrség, valamint a helyi rendőrség és a csendőrség. Alig egy órával az incidens után a feltételezett elkövetőt, egy 20 éves fiatalembert a Szamosfalvi negyed egyik utcájában találták meg”  – közölte a rendőrség. Az esetet követően testi sértés bűntette miatt büntetőeljárás indult, megállapítják az eset körülményét és jogi lépéseket tesznek, tették hozzá.

(Nyitókép forrása: Kolozs Megyei Rendőrfelügyelőség)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?