Elhajtott a baleset helyszínéről a fiatal sofőr Székelyudvarhelyen
Őrizetbe vettek egy 21 éves fiatalt, aki egy székelyudvarhelyi baleset után elhagyta a helyszínt. A Hargita megyei rendőrök egy másik akció során több mint 23 köbméter, eredetét igazoló dokumentumok nélküli faanyagot foglaltak le.
Szerdán hajnali 4 óra körül a 112-es segélyhívón értesítették a székelyudvarhelyi rendőrséget arról, hogy közlekedési baleset történt a Gábor Áron utcában, a jármű vezetője pedig elhagyta a helyszínt – számolt be a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 21 éves, Felsőboldogfalva községből származó fiatalembert, akit kihallgatásra a rendőrségre kísértek. A nyomozás eddigi adatai szerint a fiatal a Gábor Áron utcában közlekedve autójával egy épület sarkának ütközött, majd továbbhajtott. A hatóságok szerint a balesetet követően a jármű rendszámtábláit is leszerelte. A fiatalembert 24 órára őrizetbe vették, az ügyben a vizsgálat folytatódik.
Nem volt papírjuk
Ugyancsak szerdán a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közrendészeti szolgálatának erdővédelmi szakemberei és a Hargita Megyei Erdőőrség munkatársai az egyik erdészeti vállalkozásnál tartottak ellenőrzést, amelynek során 23,09 köbméter fenyő rönkfát és fenyő fűrészárut találtak, amelyhez a vállalkozás nem tudott törvényes származást igazoló dokumentumokat felmutatni.
A rendőrök 10 ezer lej értékű bírságot szabtak ki, és elrendelték a teljes, 23,09 köbméteres famennyiség elkobzását. A lefoglalt faanyagot az átadták az illetékes erdészeti hivatalnak.
CSAK SAJÁT