FRISSÍTVE - Elfogták a szatmári szándékos gyújtogatás gyanúsítottját

Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint szándékosan felgyújtott Ivácskóban egy gazdaságot, és az élettársa testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett, a Szatmár Megyei Törvényszék pedig elrendelte az előzetes letartóztatását.

Azt követően, hogy a rendőrök őrizetbe vették, a gyanúsítottat a Szatmár megyei ügyészség székhelyére vitték kihallgatásra, írja az Agerpres.

A bíróság döntése értelmében egyelőre 30 napra rács mögé kerül. Az eddigi vizsgálatok szerint a 46 éves Krassó-Szörény megyei férfi összeveszett a gazdaságot birtokló élettársával, egy 45 éves Bihar megyei nővel, és bosszúból felgyújtotta a házat. A lángok elterjedtek, a férfi pedig elhagyta a gazdaságot.Kattant a bilincs az elkövetőn | Fotó: Pixabay

A nőt, aki a tűz kitörésekor a házban tartózkodott, a tettes benzinnel locsolta le, aminek következtében másod-, illetve harmadfokú égési sérüléseket szenvedett testfelületének körülbelül 50 százalékán. Jelenleg kórházba ápolják. A férfi ellen emberölési kísérlet gyanúja miatt folyik eljárás.

A Szatmár megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szerdai tájékoztatása szerint a gyújtogatás szerda hajnalban történt, az oltáshoz katonai és önkéntes tűzoltócsapatokat is kivezényeltek. A tűzoltók kiérkezésekor a lángok körülbelül 150 négyzetméteren pusztítottak a farmon, de sikerült rövid időn belül megakadályozni, hogy átterjedjenek a közeli épületekre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?