Haláleset: eladásra szánt fegyverrel lőttek le egy férfit
Hétfő este életét vesztette egy 31 éves férfi, mellkasi lövés végzett vele. A hatóságok szerint a tragédia feltehetően baleset következménye, az eset egy 33 éves férfi otthonában történt, aki a fegyvert eladásra szánta.
A rendőrség tájékoztatása szerint a hatóságokat február 23-án, 18:30 óra körül riasztották a 112-es segélyhívón keresztül. Az elsődleges vizsgálatok alapján a lövés a 33 éves férfi lakóhelyén dördült el.
Az eddigi nyomozás arra utal, hogy miközben a férfi egy olyan fegyvert kezelt, amelyet értékesíteni kívántak, az véletlenül elsült. A lövedék halálosan megsebesítette a helyszínen tartózkodó 31 éves férfit, idézi a Vrancea megyei rendőrség közleményét a News.ro.
A hatóságok hangsúlyozták: a jelenlegi adatok alapján nincs arra utaló jel, hogy korábban konfliktus lett volna az érintett felek között.
A 33 éves férfi rendőrségi őrizetben van, és kihallgatják a történtek pontos körülményeinek tisztázása érdekében. A nyomozók vizsgálják a fegyver eredetét, valamint azt is, hogy azt jogszerűen tartották-e. Az ügyben az illetékes ügyészség irányításával folyik az eljárás.
A rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot annak megállapítására, pontosan hogyan következett be a tragédia.
CSAK SAJÁT