Egyetemisták prioritásai a kormányprogramban – Hét javaslatot fogalmaztak meg
A romániai egyetemisták szervezeteinek országos egyesülete (ANOSR) arra kéri a kijelölt miniszterelnököt és a leendő kormány tagjait, hogy emeljék be hivatalos programjukba a felsőoktatás helyzetének javítását célzó hét pontból álló javaslatcsomagot.
A szövetség bírálja, hogy a készülő kormányprogram irányelveiből hiányoznak a felsőoktatást érintő prioritások. Kérik, hogy a politikai döntéshozók fogadják el az egyetemisták kezdeményezéseit mint konkrét célkitűzéseket a romániai felsőoktatásban korábban bevezetett megszorító intézkedések negatív hatásainak orvoslására.
Az ANOSR szerint a megfelelő feltételek megteremtése elengedhetetlen a minőségi egyetemi képzés biztosításához – számolt be a News.ro..jpg)
A szervezet négy olyan kulcsterületet határozott meg, amelyek elengedhetetlenek a fiatalok támogatásához:
1. Esélyegyenlőség: a ösztöndíjalap és a szociális védőháló megerősítése
2. Diákkedvezmények: az utazás támogatása
3. Összeférhetetlenség: az egyetemi és a politikai vezetői tisztségek összeférhetetlensége
4. Ifjúságpolitika: a fiatalok védelme a munkaerőpiacon
Javaslatcsomag az alakuló kormánynak
Esélyegyenlőség, ösztöndíjak és szociális támogatás
A támogatási alap növelése: A korábbi megszorítások ellensúlyozására és a decemberi 9,69%-os infláció kompenzálására kérik az ösztöndíjalap számítására használt kulcs emelését 10%-ról 17,5%-ra.
A befagyasztás eltörlése: A 2026–2027-es tanévre vonatkozóan töröljék el az ösztöndíjalap kiszámításához használt standard költségbefagyasztást
Egész éves finanszírozás: Az ösztöndíjalapot egy teljes naptári évre (12 hónapra) számítsák ki, és állítsák vissza a tandíjas képzésben részt vevő hallgatók jogosultságát az állami ösztöndíjakra.
Igazságos és inkluzív felsőoktatás: Olyan támogatási rendszert sürgetnek, amely kiemelten kezeli az egyetemi lemorzsolódás megelőzését és a szociális intézkedéseket.
Utazási kedvezmények
A vasúti kedvezmények visszaállítása: Vonják vissza azokat a megszorításokat, amelyek korlátozták a diákok számára biztosított 90%-os vasúti utazási kedvezmény alkalmazását.
Politikai összeférhetetlenség az egyetemeken
Tisztségek szétválasztása: Jogilag tiltsák meg, hogy a felsőoktatási intézmények vezetői (rektorok, dékánok, tanszékvezetők, doktori iskolák igazgatói stb.) egyidejűleg parlamenti képviselői vagy szenátori tisztséget töltsenek be, illetve pártpolitikai tisztséget vállaljanak.
Ifjúsági és munkaerőpiaci védelem
Munkavállalói jogok és vállalkozásfejlesztés: Lépjenek fel a fiatalokat érintő munkaerőpiaci visszaélések és az igazságtalan bérezés ellen, emellett dolgozzanak ki célzott szakpolitikai intézkedéseket és biztosítsanak uniós forrásokat a fiatal vállalkozók támogatására.
Nyomatékosították: a leendő kormánynak konkrét határidőkhöz kötve kell felelősséget vállalnia ezekért a lépésekért. Úgy vélik, a romániai oktatási rendszer korrigálásra szorul, különösen amiatt, mert a korábbi megszorító intézkedések jelentősen megnehezítik a fiatalok bent maradását a felsőoktatásban, és beszűkítik a fiatalok szakmai fejlődési lehetőségeit.
CSAK SAJÁT