Egy rendőr elütött egy autót és elmenekült a helyszínről – percekkel később újra karambolozott

A rendőr ellen büntetőeljárás és belső vizsgálat folyik, miután egymás után két közúti balesetben is érintett volt. A vizsgálatok  szerint a rendőr az első baleset helyszínét anélkül hagyta el, hogy megvárta volna kollégái kiérkezését, menetiránnyal szembe hajtva menekült, és egy másik balesetet okozott.

A balesetek szombatra virradó éjszaka történtek, a 73-as országúton, az Argeș megyei Mihăești községben, írja a News.ro.Az első baleset helyszínét anélkül hagyta el, hogy megvárta volna kollégái kiérkezését | Illusztráció: Román RendőrségAz Argeș megyei rendőröket egy balesethez riasztották, melyben két autó ütközött. Az egyik sofőr elhagyta a helyszínt, ám a menekülő nem sokkal később újabb balesetet okozott, amelyben két személy megsérült.

„A baleset helyszínét rendőri engedély nélkül elhagyó sofőrt rendőrként azonosították” – közölte az Argeș megyei rendőrség. A történteket követően előzetes belső vizsgálatot rendeltek el. A férfi ellen bűnvádi eljárás is folyik, testi sértés és a baleset helyszínének rendőrségi engedély nélküli elhagyása miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_UhXYuTG9_300x250.5b.jpg
banner_XU1bnpLd_970x250.5c.jpg
banner_b5qnrxfI_728x90.5a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?