Egy hónap alatt közel 1700 üzenettel és telefonhívással zaklatta feleségét – rács mögé került

Előzetes letartóztatásba került egy nagyváradi hírhedt gengszter, mert közel 1700 üzenettel és telefonhívással zaklatta a feleségét. Ezzel megszegte a távoltartási végzést.

A férfi a rendőrség régi ismerőse, több betöréses lopás, betöréses lopás és közúti közlekedési bűncselekmény szerepel a bűnlajstromában.

A rendőrök szerint a 2024. július 25. és augusztus 28. között zaklatta a feleségét, közel 1700 alkalommal vette fel vele a kapcsolatot telefonon, SMS-ben és üzenetküldő alkalmazásokon keresztül, nem számolva azzal, hogy mindannyiszor megszegi a törvénytm a felesége által kért távoltartási végzést, számol be a Digi24 hírtelevízió.Illusztráció: AdobeStockNem ment ugyan az asszony közelébe, de telefonhívásokkal és üzenetekkel terrorizálta. A távoltartási végzést 2024. július 25-én adták ki, miután a férfi két nappal korábban fizikailag bántalmazta feleségét és egy másik családtagját. A bántalmazást követően az áldozatoknak háromtól hat napig tartó orvosi ellátásra volt szükségük.

Jelenleg büntetőeljárás folyik ellene családon belüli erőszak, bántalmazás vagy más erőszakos cselekmény elkövetésével kapcsolatos bűncselekmény miatt, tájékoztat a Bihar megyei rendőrség. Răzvan Parfene régóta a nagyváradi rendőrség ügyfele, korábban rablással, rongálássál, tiltott szerek fogyasztásával, testi sértéssel vádolták, börtönbe is került.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?