Egy aradi férfi átvette a futártól a csomagot, majd hívta a 112-őt gyanús küldemény miatt
Egy aradi férfi, aki a futártól átvett egy csomagot, amiért a helyszínen fizetett is, később felhívta a 112-es segélyhívót, és bejelentette, hogy „gyanús csomag” van az udvarán. A rendőrség kiszállt a helyszínre, még a pirotechnikai csapatot is kihívták.
Csütörtökön történt az eset Aradon, hogy egy férfi gyanús küldemény miatt a 112-t hívta, azok után, hogy még fizetett is csomagért, amit átvett a futártól. A legközelebbi, a Mikelaka vársonegyedi rendőrőrsről szálltak ki a rendőrök. Később a pirotechnikai csapatot is kihívták, akik felbontották a csomagot.
„A doboz belsejében egy műfenyő volt. A vizsgálatokból kiderült, hogy a csomagot egy futárcégen keresztül szállították az említett címre, anélkül, hogy az épület bérlője leadta volna a megrendelést. További ellenőrzéseket végeznek a csomag címzettjének megállapítására” – mondta Claudia Iuga, az Arad Megyei Rendőrfelügyelőség szóvivője.
A 112-es segélyhívót hívó férfi szomszédai elmondták, hogy a férfi nem emlékezett arra, hogy rendelést adott volna le. „A futár jött, ő kifizette az összeget, majd letette a csomagot a földre, a ház udvarára, mert nem tud róla, hogy megrendelést adott volna le. Megijedt, annyi háború és támadás van a világban, pánikba esett” – mesélte egyik szomszéd.
CSAK SAJÁT