banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Eddig több mint ötezer elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki

Eddig összesen 5434 elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki a hatóságok Kolozsváron és Kolozs megyében a múlt év augusztus 2-án elindított kísérleti program keretében – számolt be szombaton a belügyminisztérium.

A közlemény szerint a programot jövő év közepén terjesztik ki Bukarestre és 2023 végén az egész országra.

Illusztráció: mai.gov.ro

A belügyminisztérium emlékeztetett arra, hogy a kísérleti programot az uniós polgárok személyazonosító igazolványai és a szabad mozgás jogával élő uniós polgárok és azok családtagjai részére kiállított tartózkodási okmányok biztonságának megerősítéséről szóló, 2019/1157-es uniós rendelet alapján indította el.

A tárca felhívást intézett azokhoz az állampolgároknak, akiknek a személyi igazolványuk a veszélyhelyzet idején, azaz 2022. március 9. előtt járt le, hogy újítsák meg az okmányukat, mert ezek csak 2022. június 7-ig maradtak érvényesek. Közölték, hogy június 7-én mintegy 387 ezer olyan személy igazolványt tartottak nyilván, amelyek 2020. március 1. és 2022. március 7. között jártak le.

A lakosságnyilvántartási hivatalok idén március 9. és november 9. között összesen 1 746 460 személyi igazolványt bocsátottak ki.

Mint írtuk, a Kolozs megyei lakosság-nyilvántartási hivatalnál is igényelhető az elektronikus személyazonossági igazolvány. Egyelőre csak azok a Kolozs megyei lakóhellyel rendelkező, 18. életévüket betöltött személyek igényelhetik az igazolványt, akiknek a személyi okmánya már lejárt.

Időpontfoglalást erre a linkre kattintva kérhetnek az érdeklődők, emellett a lakosság-nyilvántartási hivatal honlapján további információkat találnak az időpontfoglalásról, a szükséges dokumentumok benyújtásáról és az okmány kibocsátásáról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?