EB: Románia 16,68 milliárd eurót kaphat az EU védelmi hitelprogramjából

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése. A pénzből a közlekedési infrastruktúra is fejleszthető a kormány szerint: finanszírozásra javasolják az északkelet-romániai autópályák (A7 és A8) civil és katonai célokra is használható szakaszait.

Az uniós testület közleménye szerint a májusban elfogadott programra már most 19 tagállam jelentkezett, a teljes igény pedig meghaladja a 150 milliárd eurós keretet, írja az Agerpres.

Beszerzésekre és fejlesztésekre használható fel a hitel. | Illusztráció | Fotó: a NATO Facebook-oldala

A SAFE (Security Action for Europe) célja, hogy a következő öt évben jelentős forrásokat biztosítson a tagállamok számára védelmi képességeik gyors fejlesztésére. A program összesen 150 milliárd euró értékben kínál hosszú lejáratú, alacsony kamatozású hiteleket, amelyekből közös beszerzéseket és ipari beruházásokat lehet finanszírozni.

A SAFE egyik fontos eleme a tízéves türelmi idő, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok csak egy évtized múltán kezdjék meg a tőketörlesztést, miközben a piaci finanszírozási lehetőségeknél várhatóan jóval kedvezőbb kamat mellett jutnak forráshoz. A programhoz Ukrajna, az EFTA/EEA országok és bizonyos harmadik államok is csatlakozhatnak, így a kezdeményezés nemcsak az EU védelmi képességeit, hanem a szomszédos régiók stabilitását is erősítheti.

A tagállamoknak november 30-áig el kell elkészíteniük és benyújtaniuk az Európa Bizottságnak az úgynevezett Védelmi Ipari Beruházási Tervet. Ebben részletesen be kell mutatni, hogy a rendelkezésre álló forrást milyen beszerzésekre és fejlesztésekre kívánják felhasználni.

A Bizottság ezt követően értékeli a terveket, majd az Európai Tanács hagyja jóvá a hitelkeret elosztását. A jóváhagyás után a hitelszerződések megkötése 2026 elején várható, az első kifizetések pedig a jövő év elején indulhatnak meg. 

Az MTI beszámolója szerint a 150 milliárd eurós keretből Lengyelország kapja a legnagyobb részt, 43,7 milliárd eurót, Románia pedig a második legtöbbet, 16,7 milliárdot.

Magyarország és Franciaország egyaránt 16,2 milliárd eurót kap, Olaszország 14,9 milliárdot, Belgium 8,3 milliárdot, Litvánia 6,4 milliárdot, Portugália 5,8 milliárdot, Lettország pedig 5,7 milliárdot.

A hitelprogramban részt vesz még Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Szlovákia és Spanyolország is.

Nazare: a támogatással elismerik Románia szerepét

A Pénzügyminisztérium sajtóközleménye szerint Románia alacsony kamatozású hitelek révén finanszírozni tudja a katonai felszerelések modernizálására és saját termelési kapacitásának fejlesztésére irányuló alapvető projekteket.

„A 16,68 milliárd euró összegű támogatás megerősíti, hogy az Európai Bizottság elismeri Románia biztonsági igényeit és aktív szerepét egy biztonságosabb Európa megteremtésében. Ez a pénz jelentős lökést ad a katonai rendszer modernizációjának és a vonatkozó iparág fejlesztésének egy olyan időszakban, amikor a nemzetbiztonság megerősítése elengedhetetlen. Ezt a finanszírozást intenzív tárgyalások eredményeként szereztük meg, anélkül, hogy további terhet róttunk volna az ország költségvetésére, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben elengedhetetlen. Ugyanakkor ezek az alapok lehetővé teszik számunkra, hogy nagyobb biztonságot garantáljunk a román állampolgárok számára egy olyan időszakban, amelyet jelentős geopolitikai kihívások jellemeznek” – nyilatkozta Alexandru Nazare pénzügyminiszter, idézi a News.ro.

Autópálya-építés is kaphat finanszírozást

A román kormány közölte, hogy Románia SAFE-programban való részvétele három fő következménnyel jár. Az első a védelmi komponens: ez ötéves haditechnikai beszerzési tervet jelent, amelyet európai országokkal partnerségben valósítanak meg a védelmi kapacitás növelése érdekében.

„Fejleszthetünk haditechnikai gyárakat, és részeseivé válunk az európai védelmi ipar értékláncainak” – hangsúlyozta a kormány, idézi a News.ro.

A második a költségvetési komponens: a következő öt év haditechnikai beszerzéseit ebből a keretből fizetik, olyan hitelből, amelynek kamata sokkal kedvezőbb annál, mint amit Románia önállóan elérhetne. A hitel 10 éves türelmi időt és 40 éves visszafizetési határidőt biztosít – emelte ki a kormány.

A harmadik a közlekedési infrastruktúra: finanszírozásra javasolják az északkelet-romániai autópályák (A7 és A8) civil és katonai célokra is használható szakaszait, konkrétan a Paşcani–Suceava–Siret, illetve Paşcani–Iaşi–Ungheni útvonalakat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?