Drogkereskedő és embercsempész-bandára csapott le a rendőrség szerda hajnalban

Öt megyére kiterjedő razziát hajtott végre szerda hajnalban a szervezett bűnözés elleni ügyosztály (DIICOT) aradi területi felügyelősége a román rendőrséggel, a csendőrséggel és a határrendészet nagyváradi és temesvári területi parancsnokságával közösen: összesen 44, embercsempészettel és drogkereskedéssel gyanúsított személyt állítottak elő.

A lefoglalt kábítószer egy része | A rendőrség által közreadott felvételekAz Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 37 Arad, Temes, Kolozs, Iași és Krassó-Szörény megyei helyszínen tartottak házkutatást, amely során könnyű és veszélyes drogokat, fehér fegyvereket és készpénzt foglaltak le, illetve előállítottak 44 személyt, akiket embercsempészettel és kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

A nyomozók szerint tavaly augusztusban Temes megyében alakult meg a – több régióra kiterjedő – bűnszervezet, amely mostanáig foglalkozott a Közép-Keletről érkező, Romániában Szerbián és Bulgárián keresztül illegálisan bejutó migránsok tovább szállításával Nyugat-Európa felé. Az embercsempészek a nyugati megyékben gyűjtötték össze, majd saját vagy bérelt kisbuszokkal szállították a migránsokat az Arad megyei román–magyar határszakaszhoz, ahol átszöktették őket a határon. A célállomás Ausztria vagy Németország volt, a bűnbanda tagjai jelentős pénzösszegeket kértek a bevándorlóktól az „útbaigazításért” cserében.

A rendőrség tájékoztatása szerint a bűnözői csoport idén január és május között kábítószer-kereskedelemre is „szakosodott”, veszélyes drognak számító kokaint és amfetamint, illetve könnyű drognak tartott marihuánát terítettek Arad, Temes és Krassó-Szörény megyei fogyasztóknak.

Az előállított személyeket Aradon hallgatják ki, utána döntenek az előzetes letartóztatásba helyezésükről és a vádemelésről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?